Nyitólap

Klíma | Európa | Közel-Kelet | Egyéb | Társadalom | ENSZ | Amerika | Linkek

Összegzés: Miért van annyi újjonnan induló vállalat Amerikában? Paul Graham megpróbálja megtalálni a lehetséges okokat.

Miért van annyi startup vállalat az USA-ban?

Szerző: Paul Graham

2006 május


2006 Május

(This essay is derived from a keynote at Xtech.)

Az induló vállalatok (startup) rendszerint egymáshoz közel jönnek létre (cluster). Rengeteget találhatunk a Szilícium Völgyben, Bostonban, és néhányat pedig Chicagoban valamint Miamiban. Egy országnak amelyik szeretné, ha minél több startup-ja legyen, valószínűleg létre kell hoznia azokat a körülményeket, ahol ezek a clusterek létre tudnak jönni.

Már korábban kifejtettem, hogy mindehhez egy olyan nagyszerű egyetemre van szükség, ami közel van egy olyan városhoz, ahol az okos emberek jól érzik magukat. Ha bárhol az USA-ban ez a körülmény létezik, akkor a startup cégek törvényszerűen meg fognak jelenni, csakúgy, mint a hideg fémen a lecsapódás. De ha belegondolok hogy mire van szükség egy másik országban, hogy, kialakuljon egy szilícium völgy, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az USA az egy különösen párás ország. A startup cégek itt könnyebben csapódnak le.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy egy szilícium völgy nem jöhetne létre egy másik országban. Végülis minden további nélkül elképzelhető hogy létrejöjjön valahol egy második szilícium völgy, sőt, az is, hogy túlszárnyalja az eredetit. De ha valaki ezt akarja, akkor meg kell értenie, hogy az USA-ban miféle előnyök vannak, amelyek lehetővé teszik, hogy oly sok startup létezzen.

1. Az USA engedélyezi a bevándorlást.

Példaképp megemlíteném, hogy nem hiszem hogy létre lehetne hozni egy szilícium völgyet Japánban, mivel a Szilícium Völgy legjellegzetesebb tulajdonsága a bevándorlás. Az emberek fele akcentussal beszél. A japánok pedig nem hívei a bevándorlásnak. Amikor arra gondolnak, hogy miképpen lehetne létrehozni egy japán szilícium völgyet, feltételezem, hogy habár tudat alatt, de az jár az eszükben, hogy miképpen lehet majd ezt csak japánokkal benépesíteni. A kérdés ilyenmódon való megoldása valószínűleg garantálni fogja a bukást.

A szilícium völgy az okos és ambíciózus emberek mekkájaként kell hogy funkcionáljon, de ugyanakkor ez nem fog összejönni, ha nem engedik be ezeket az embereket.

Természetesen ezzel nem sok újságot mondunk, hogy a bevándorlás kérdésében Amerika nyitottabb mint Japán. A bevándorási politika egyike azoknak a területeknek, ahol egy versenytárs esetleg képes túlszárnyalni az Egyesült Államokat.

2. Amerika gazdag.

El tudom képzelni, hogy idővel India létrehozza a szilícium völgy versenytársát. Nyilvánvalóan, az embereik megvannak hozzá: elég megnézni, hogy mennyi indiai van a szilícium völgyben. Indiának az a baja, hogy még mindig szegény.

A szegény országokban, olyan dolgok amiket mi adottnak tekintünk, nem léteznek. Amikor az egyik barátom meglátogatta Indiát, sikeresen kificamította a bokáját egy vasútállomás lépcsőjén. Amikor jobban szemügyre vette a lépcsőt, rájött, hogy mindegyik lépcsőfok más magasságú volt. Az iparosodott országokban, ahol állandóan másszuk a lépcsőket, sohasem gondolunk erre a problémára, mivel megvan az infrastruktúra, ami garantálja, hogy a lépcsőfokok egyforma magasak legyenek.

Az USA sohasem volt annyira szegény, mint sok mai ország. Az amerikai városokban sohasem voltak koldustömegek. Tehát nem tudjuk, hogy mire van szükség ahhoz, hogy eljussunk a koldusok tömegétől a szilícium völgyig. Elképzelhető-e mindkettő egyszerre, vagy pedig a szilícium völgy állapot előtt szükség van egy bizonyos fokú gazdagságra?

Feltételezem, hogy a gazdaság fejlődésének megvan a sebességhatára. A gazdaságok végülis az emberektől függenek, és egy nemzedék alatt a hozzáállás csak bizonyos mértékig tud megváltozni.[1]

3. Az USA (még) nem rendőrállam.

Egy másik ország, amelyik a véleményem szerint szeretne egy szilícium völgyet, az Kína. De ugyanakkor nem vagyok meggyőződve arról, hogy sikerrel fognak járni. Kína még mindig rendőrállamnak néz ki, és habár a mai vezetők felvilágosultak a korábbiakhoz képest, még egy felvilágosult zsarnokság sem elégséges a nagy gazdasági hatalom eléréséhez.

A kínaiak el tudják érni, hogy a másutt tervezett dolgokat Kínában gyártsák. De képesek a tervezőket is elcsalogatni? El lehet képzelni, hogy egy olyan világban, ahol az emberek nem kritizálhatják a kormányt, a képzelet szabadon szárnyalhasson? A fantázia, más szavakkal élve, furcsa ötleteket jelent, és nehezen lehet elképzelni, hogy valakinek furcsa ötletei legyenek a technológiával, de ne a politikával kapcsolatban. És akárhogy is nézzük, sok technikai ötletnek politikai kihatásai is vannak. Tehát ha valaki elnyomja a máshitűeket, akkor ez érződni fog a technikai területeken is.[2]

Szingapúr hasonló problémáknak nézne elébe. Úgy néz ki, hogy Szingapúr nagyon is tisztában van vele, hogy a startup-okat bátorítani kell. De miközben egy energetikus kormánybeavatkozás esetleg hozzájárulhat ahhoz, hogy a kikötő hatékonyabban működjön, arra viszont már nem képes, hogy a startupokat kihúzza a kalapból, mint egy bűvész a nyuszit. Egy olyan ország amelyik tiltja a rágógumit, nagyon messze van attól, hogy létre tudja hozni San Franciscot. [San Francisco a legjelentősebb város a Szilícium Völgy környékén, és híres/hírhedt a szabadosságáról. -- A fordító]

De vajon szükség van-e San Francisora? El lehet képzelni, hogy létezik egy másik út amelyik elvezet az innovációhoz, ami nem az individualizmuson, hanem az engedelmességen és az együttműködésen keresztül vezet? Elképzelhető, de nem fogadnék rá. A legtöbb fantáziadús ember, akárhol és akármikor is éljen, igencsak tüskés természettel rendelkezik. Láthatjuk amint Diogenész közli Nagy Sándorral, hogy ne takarja el a napot, és amint kétezer évvel később Feynman betört a los alamosi széfekbe.[3] A fantáziadús emberek nem akarnak sem követni, sem vezetni. Rendszerint akkor a legtermelékenyebbek, amikor mindenki a saját kedve szerint cselekedhet.

Az utóbbi időben az összes gazdag ország közül irónikusan az USA veszítette el a legtöbb polgári szabadságjogot, de mindezek ellenére még mindig nem aggódom túlságosan. Reménykedem, hogy amint a jelenlegi adminisztrációnak vége lesz, az amerikai kultúra természetes nyitottsága megint a felszínre fog bugyogni.

4. Az amerikai egyetemek jobbak.

Egy szilícium völgy beindításához szükség van egy nagyszerű egyetemre, de az Egyesült Államokon kívül kevés ilyen létezik. Megkérdeztem néhány számítógép tudományokkal foglalkozó amerikai professzort, hogy melyik egyetemek a legjobbak (most admired) Európában, mire alapvetően azt a választ kaptam hogy "Cambridge", amit egy hosszú szünet követett, mialatt megpróbáltak másokra is gondolni. Úgy néz ki, legalábbis technológiai téren, hogy kevés olyan egyetem van, amelyik képes felvenni a versenyt az amerikaiakkal.

Bizonyos országokban szándékosan ez volt a cél. A német és holland kormányok, valószínűleg az elitizmussal kapcsolatos félelmük miatt, megpróbálják biztosítani, hogy mindegyik egyetem nagyjából hasonló színvonalú legyen. Ennek az a hátulütője, hogy egy kimagasló sincs közöttük. [Érdemes elolvasni, hogy Francia és Németországban mi folyik az gazdasági oktatás címszó alatt. -- A fordító] A legjobb professzorok szét vannak szórva, ahelyett hogy egy kupacban lennének, mint az USÁ-ban. Ennek következtében valószínűleg kevésbbé termelékenyek, mivel nincsenek jó kollégáik. A továbbiakban ráadásul ez még azt is jelenti, hogy egyetlen olyan egyetem sincs ami annyira jó lenne hogy mekkaként szolgálhasson, vagyis hogy vonzza a külföldi tehetségeket, és hogy létrehozza a startupokhoz szükséges előfeltételeket.

Németország egy különös eset. A németek találták fel a modern egyetemet, és az 1930-as évekig az ő egyetemeik voltak a legjobbak világszerte. Manapság viszont egyetlen kiemelkedő egyetemmel sem rendelkeznek. Sokáig töprengtem a témán, és végülis erre a következtetésre jutottam: "Megértem, hogy miért hanyatlottak az egyetemeik az 1930-as években, miután elűzték a zsidókat. De azóta bizonyosan rendbe kellett volna jönniük." De aztán rájöttem, hogy mégsem. Kevés zsidó maradt Németországban, és a legtöbb zsidót akit ismerek, nem akarna odaköltözni. És ha bármelyik nagyszerű egyetemről eltávolítanánk a zsidókat, hatalmas űrökkel találnak magunkat szemben. Szóval lehetséges, hogy nem is érdemes megpróbálni létrehozni egy szilícium völgyet Németországban, mivel nem lehet egy nagyszerű egyetemet létrehozni, ami köré a startupok csoportosulnának. [4]

Az Egyesült Államokban teljesen normális, hogy az egyetemek egymással versengjenek, mivel nagyon sok közöttük a magán. Ha valamelyik ország szeretné elérni, hogy az egyetemeik olyan minőségűek legyenek mint az amerikaiak, akkor valószínűleg erre is szükség van, mint előfeltételre. Ha az egyetemeket a központi kormány tartja az ellenőrzése alatt, akkor a mindenféle machinációk miatt "átlagosodni" fognak. (log-rolling will pull them toward the mean): Az új X Intézmény egy nagy hatalommal rendelkező politikus körzetében fog kikötni, nem pedig ott, ahol kellene.

5. Amerikában ki lehet rúgni az embereket.

Véleményem szerint Európában a startupok kialakulásának az az egyik legnagyobb akadálya, hogy máshogy tekintenek az emberek a munkavállalásra. A hírhedten rugalmatlan munkaügyi törvények minden vállalatnak külön fejfájást okoznak, ami különösen a startupokra érvényes, mivel nekik van a legkevesebb idejük a bürokratikus labirintusok navigálására. [Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni a Mi történik ha egy társadalomban kiiktatjuk a kockázatot? című fordítást is (86. fordításom). -- A fordító]

Az emberek kirúgása különösen a startupoknak okoz problémát, mivel ezek nem rendelkeznek felesleggel. Minden egyes személynek jól kell végeznie a munkáját.

De a probléma több annál, hogy néhány startup vállalat esetleg nem tudja kirúgni azokat az embereket, akik new megfelelően teljesítenek. Akár iparágakon, akár országokon keresztül nézzük, egy erős fordított arányosság létezik a teljesítmény, és a munkahely biztonsága (job security) között. A színészeket és a rendezőket minden egyes film gyártása után kirúgnak, tehát nekik minden alkalommal jól kell szerepelniük. Az újdonsült professzorokat az egyetemek alapból kirúgják pár év elteltével, hacsaknem az egyetem úgy dönt, hogy tenure** állást ad nekik. A professzionális sportolók szintén a tudatában vannak a ténynek, hogy mennek a kispadra, ha akárcsak pár meccsen rosszul szerepelnek. A túloldalon viszont megtalálhatjuk (legalábbis az USÁ-ban) az autógyári munkásokat, a new yorki tanárokat, valamint a köztisztviselőket, akiket gyakorlatilag nem lehet kirúgni. A trend annyira nyilvánvaló, hogy csak az nem veszi észre, aki szándékosan nem akarja.

Azt mondod, hogy a teljesítmény nem minden? Nos, szóval vajon a tanárok, autógyári munkások, vagy a köztisztviselők boldogabbak mint a szinészek, professzorok, vagy a profi sportolók?

Úgy néz ki, hogy az európaiak elfogadják a kirúgásokat azokban az iparágakban, ahol valóban törődnek a teljesítménnyel. Sajnos mindössze egyetlen ilyen iparág van, és az a labdarúgás. De legalább ez már egy precedens.

6. Az Egyesült Államokban a munkát kevésbbé azonosítják az alkalmazással.

A hagyományosabb vidékeken, mint pl. Európa és Japán, a probléma mélyebb, mint a munkával kapcsolatos törvények. A hozzáállás, hogy az alkalmazott egy szolga, akit a munkaadónak védelmeznie kell, több veszélyforrással jár. Ugyanez volt a helyzet az USÁ-ban is. 1970-ben az embertől elvárták, hogy egy nagyvállalatnál helyezkedjen el, és ideálisan maradjon ott az egész karrierje alatt. Mindezért cserébe a vállalat pedig majd gondját fogja viselni a munkavállalónak: nem fogják kirúgni, fizetni fogják az orvosi kiadásait, és majd támogatni fogják idős korában.

Szépen lassan a munkavállalás levedlette az ilyen paternalisztikus hozzállásokat, és egyszerűen egy gazdasági cserévé vált. De nem az a fontos, hogy ezáltal a startup cégek könnyebben tudnak növekedni. Ennél fontosabb, véleményem szerint, hogy ezeknek a változásoknak a következtében, könnyebb a startupokat beindítani.

Még az USÁ-ban is, a legtöbb egyetemi végzős azon az elven van, hogy majd állást kell találnia magának. Mintha nem lennének képesek hasznosak lenni anélkül, hogy valaki másnak dolgozzanak. Minél kevésbbé azonosítja az ember a munkát az alkalmazással, annál könnyebb megalapítani egy startupot. Amikor az ember úgy tekint a karrierjére mint a különféle munkák sorozatára, nem pedig úgy, hogy az egész életében ugyanannak a munkaadónak a szolgálatában áll, akkor kevesebb kockázat van egy saját vállalatnak a megalapításában, mivel az ember nem dob mindent el, hanem csak egy adott részt cserél le.

A régi elvek olyan vonzerővel rendelkeznek, hogy még a legsikeresebb startupok megalapítónak is meg kell kűzdeniük ellenük. Steve Wozniak, [Woz, az Apple egyik alapítója, ő adta a technikai hátteret. -- A fordító] egy évvel az Apple megalapítása után is, még mindig a HP-nek dolgozott. Még akkor is úgy tervezte, hogy az egész életét ott fogja letölteni. És amikor Jobs [Steve, az Apple másik alapítója, a marketing géniusz. -- A fordító] talált valakit aki komoly befektetésekkel kecsegtetett, azzal a feltétellel hogy Woz otthagyja a HP-t, Woz eredetileg visszautasította a lehetőséget azon érvek alapján, hogy mind az Apple I-et és az Apple II-t úgy tervezte hogy közben a HP-nak dolgozott, és semmi okát sem látta annak, hogy ez nem működhetne így tovább.

7. Amerikában lazán kezelik a dolgokat.

Hogyha bármiféle törvény létezik ami a vállalatokat szabályozza, akkor minden további nélkül fel lehet tételezni, hogy a kezdeti stádiumban lévő startupok a nagyrészüket megszegik, mivel fogalmuk sincs arról hogy mit is mondanak a törvények, és nincs idejük rá, hogy elmélyedjenek bennük.

Példaképp megemlítendő, hogy Amerikában sok startup olyan helyen indul el, ahol nem igazán törvényszerű egy céget futtatni. A Hewlett-Packard, Apple, és Google cégek mind garázsból indultak ki. Sok másik startup, beleértve a miénket is, eredetileg lakásban voltak. Ha a törvényeket betartatnák az ilyen esetekben, akkor a legtöbb startup be sem tudna indulni.

Ez problémát okozhat aggodalmaskodóbb országoknak. Hogyha Hewlett és Packard Svájcban próbálta volna az elektronikai vállalatukat futtatni egy garázsból, akkor a szomszédos idős néni lejelentette volna őket a helyi hatóságoknak.

De más országokban a legnagyobb problémát valószínűleg a vállalatalapítással járó nehézségek okozzák. A 90-es évek eleje táján Egy barátom megpróbált egy céget alapítani Németországban, és nagyon meg volt lepődve, amikor megtudta, hogy többek között 20 ezer dollár alaptőkére volt szükség a cégalapításhoz. Többek között ez az egyik oka annak, hogy ezt nem egy Apfel laptopon gépelem. Jobs és Wozniak nem tudott volna egy olyan összeget előteremteni a VW busz és a HP számológép eladásából. Mi sem tudtuk volna elindítani Viawebet, a saját cégünket.[5]

Itt van egy tipp azoknak a kormányoknak, amelyek szeretnék elősegíteni a startupokat: olvassátok el a meglévő startupok történetét, és utána pedig próbáljátok elképzelni, hogy mi történt volna a ti hazátokban. Ha találkoztok valamivel ami ellehetetlenítette volna az Applet, nyessétek le.

A startupok rendszerint mellékesek (marginal). Rendszerint a szegények és a félénkek alapítják őket; marginálisok mind térben, mind időben. Olyan emberek szokták beindítani őket, akiknek elvileg valami más lenne a dolguk, és habár végülis a startupok vállalatok, az alapítóiknak gyakran fogalmuk sincs arról, hogy mi az üzlet (business). A fiatal startupok gyengék. Egy olyan társadalom amelyik megpróbálja megnyesegetni a széleket, mind el fogja pusztítani.

8. Amerikának hatalmas a belső piaca.

A startupokat eleinte az első terméküknek a piacra kerülésének a lehetősége tartja életben. Ebből következik, hogy a sikeres startupok megpróbálják az első terméküket olyan egyszerűvé tenni, amennyire csak lehetséges. Az USÁ-ban rendszerint először csak a helyi piacra koncentrálnak.

Ez Amerikában működik, mivel a belső piac 300 millió emberből áll. Svédországban már nem mennének ilyen jól a dolgok. Egy kis országban a startupok egy eredendő nehézséggel néznek szembe: a kezdetektől fogva a nemzetközi piacra kell koncentrálniuk.

Az EU-nak az volt az egyik alapoka, hogy létrehozzon egy nagy belső piacot. De sajnos ez mégsem ilyen egyszerű, mivel a lakosok sok nyelven beszélnek. Tehát egy svéd software startup már hátrányban van az amerikai ellenében, mivel már a kezdetektől fogva gondolniuk kell a többnyelvűségre. Nagyon fontos észben tartani, hogy a leghíresebb mostani európai startup, Skype, egy olyan problémán dolgozott, ami alapvetően nemzetközi.

Viszont úgy néz ki, akár tetszik akár nem, hogy Európa pár évtizeden belül egy nyelven fog beszélni. Amikor 1990-ban Olaszországban tanultam, kevesen beszéltek angolul. Manapság viszont ezt már minden művelt embertől elvárják, és az európaiak nem szeretnek műveletlennek látszani. [ Egy hülye vicc: melyik a legműveltebb nép a világon? A francia, mivel ott a legutolsó földtúró paraszt is beszél franciául. :-). -- A fordító] Ez tabu, de ha a jelenlegi trendek folytatódnak, akkor a francia és a német nyekvek idővel ugyanoda fognak jutni, ahol manapság az írt és a luxemburgit találhatjuk: csak hóbortos nacionalisták lakásaiban hallhatjuk őket.

9. Amerikában létezik a "kockázatos befektetés" (Venture Funding).

Amerikában könnyebb belekezdeni egy startupba, mivel könnyebben lehet befektetőket találni. Manapság már az Egyesült Államok határain kívül is vannak VC cégek [Venture Capital (tőke), vagyis olyan cégek, amelyek kockázatos, de nagy nyereséggel kecsegtető kezdő vállalatokba fektetnek be. -- A fordító], de ugyanakkor nem ők az egyedüli pénzforrások. Ennél fontosabb pénzforrás, mivel személyesebb, és korábban érkezik, a pénz az egyéni "angyal" befektetőktől. Elképzelhető, hogy Goggle sohasem került volna abba helyzetbe hogy milliókat kapjanak VC alapokból, ha nem kaptak volna korábban százezer dollárt Andy Bechtolsheimtől, aki azért tudott segíteni rajtuk, mivel korábban ő volt a Sun egyik alapítója. Ez a sablon folyamatosan újrajátszódik a azokon a helyeken, ahol sok a startup (startup hub). Mitöbb, pontosan ez a sablon teszi őket startup hub-okká.

A jó hir, hogy a folyamat begyújtásához mindössze arra van szükség, hogy a pár startup sikeresen beinduljon. És ha ezek helyben maradnak miután meggazdagodnak, akkor a startupok alapítói szinte automatikusan pénzelni és támogatni fogják az újabb startupokat.

A rossz hír, hogy ez egy igencsak lassú folyamat. Valószínűleg öt évbe telik, átlagban, hogy egy startup alapító "angyal" befektető lehessen. És habár a kormányok esetleg képesek létrehozni a helyi VC alapítványokat valamint már meglévő cégekből elcsábítani (recruit) az embereket akik majd futtatni fogják ezeket a startupokat, az "angyal" befektetőket csak a helyi növekedés fogja létrehozni.

Mellékesen megjegyzendő, hogy Amerika magánegyetemei az egyik okai annak, hogy olyan sok venture tőke létezik. A VC pénzeknek jelentős része ezeknek az egyetemeknek az alapítványaiból származik. Tehát a magánegyetemek az is az egyik előnyük, hogy az ország gazdagságának egy jelentős részét felvilágosult befektetők kezelik.

10. Amerikában a karrierek spontánabbak.

A más iparosodott országokhoz viszonyítva, az Egyesült Államok igencsak rendszerezetlenül irányítja az embereket különféle pályákra. Példaképp megemlítem, hogy Amerikában az emberek gyakran csak az egyetem elvégzése után döntenek úgy, hogy orvosi pályára (medical school) lépnek. Európában ezt az emberek általában már a középiskolában eldöntik.

Az európai megközelítés a régi eszmét jelképezi, hogy minden egyes embernek egy, azaz egy kifejezett pályája van, ami nincs messze attól az eszmétől, hogy az életben mindenkinek megvan a természetes "állomása". Ha ez igaz lenne, akkor az lenne a leghatékonyabb, hogy ezt az állomást minél hamarabb felfedezzük, és hogy ellássuk az illetőt a megfelelő oktatással.

Az USÁ-ban a dolgok ennél sokkal véletlenszerűbbek. De végülis ez egy előny, mivel ezáltal a gazdaság rugalmasabbá válik, ugyanúgy, mint ahogy a dinamikus karrier jobb, mint egy statikus. Ez különösen igaz a startupokra. A középiskolában nem sokan választanák a "startup alapító" karriert. Ha megkérdezzük a gimnazistákat, akkor sokkal konzervatívabban fognak választani, olyan jól megértett szakmákat, mint pl. mérnök, vagy orvos, vagy pedig ügyvéd.

A startupok azok közé a dolgok közé tartoznak, amiket az emberek nem terveznek be előre, tehát valószínűbb, hogy az ember több ilyennel találkozik egy olyan társadalomban, ahol elfogadott, hogy a karrierrel kapcsolatos döntéseket menet közben hozzák.

Jó például szolgál erre a PhD képzés, aminek elvileg az a célja, hogy az embert a kutatásra készítse fel. Szerencsére az USÁ-ban ezt a szabályt sem tartják be különösebben. Az Egyesült Államokban a computerek szakterületén a legtöbb ember azért vesz részt PhD programokban, mivel egyszerűen többet akarnak tanulni. Még nem döntötték el, hogy mit is fognak majd utána csinálni. Tehát az amerikai grad schoolok (mi ez magyarul?) rengeteg startupnak adnak életet, mivel a diákok nem érzik bukásnak, ha nem mennek el kutatónak.

Azok, akik Amerika "versenyképessége" miatt aggódnak, gyakran javasolják, hogy több pénzt kellene költeni az állami iskolákra. De nem elképzelhető, hogy a piszok gyenge amerikai köziskoláknak van egy rejtett előnyük? Köszönhetően a kritikán aluli minőségüknek, a tanulók arra az állásfoglalásra jutnak, hogy a felsőoktatásra várnak. (Because they're so bad, the kids adopt an attitude of waiting for college.) Én is ezt csináltam. Tudtam hogy oly keveset tanultam, hogy még ezt sem tanultam meg hogy milyen lehetőségek vannak, arról pedig már ne is beszéljünk, hogy a lehetőségek közül melyiket válasszam. Ez igencsak demoralizáló, de ugyanakkor arra kényszeríti az embert, hogy nyitott elmével járjon a világban. (keep an open mind)

Nyilvánvalóan, ha választanom kellene a gyenge középiskolák és jó egyetemek között -- mint az USÁ-ban -- vagy pedig a jó középiskolák és gyenge egyetemek -- mint a ami legtöbb más iparosodott országban létezik -- között, az amerikai rendszert választanám. Jobb, ha mindenki későn érőnek érzi magát, mintha bukott csodagyermeknek.

Hozzáállás

Van még egy téma, ami szembeötlően hiányzik erről a listáról: az amerikai hozzáállás. Az amerikaiakról az a hír járja, hogy vállalkozóbb kedvűek, és kevésbé félnek a kockázattól. De ez nem egy amerikai monopólium. Az indiaiak és a kínaiak szintén nagyon vállalkozókedvűnek tünnek, talán még jobban is, mint az amerikaiak.

Vannak akik azt mondják, hogy az európaiak kevésbé energikusak, de én ezt nem hiszem el. Véleményem szerint nem az a baj, hogy nem eléggé belevaló gyerekek, hanem hogy nincs elég példa, amire felnézhetnének.

Még az USÁ-ban is, a legsikeresebb startup alapítók gyakran technikai emberkék, akik rendszerint igencsak félénkek, legalábbis eleinte, azzal kapcsolatban, hogy saját céget alapítsanak. Kevés közöttük a bratyizó extrovert, vagyis ahogy a tipikus amerikait elképzelik. Rendszerint csak akkor képesek rávenni magukat hogy beindítsanak egy startupot, amikor olyan emberekkel találkoznak akik ezt már megcsinálták, és rájönnek, hogy erre ők is képesek.

Véleményem szerint az európai hackereket** egyszerűen az tartja vissza, hogy kevés olyan emberrel találkoznak, akik ezt megcsinálták. Még az Egyesült Államok berkein belül is vannak különbségek. A Stanford tanulói vállakozóbb kedvűek mint a Yale tanulói, de nem azért mert más a jellemük; A Yale egyetem tanulói egyszerűen kevesebb példával találkoznak. [A Stanford egyetem a Szilícium Völgy szivében van (Kalifornia, San Francisco és környéke, a Csendes Óceán partján), és (véleményem szerint) ez az az egyetem, ami körül a startupok létrejönnek. Az egyik legismertebb "régebbi" startup, a Sun, neve is azt jelenti, hogy "Stanford University Network". A Yale pedig az Atlanti Óceán partján van Connecticut államban. -- A fordító]

Elismerem, hogy az emberek máshogy állnak az ambícióhoz Európában és az USÁ-ban. Az Egyesült Államokban elfogadott, hogy valaki nyíltan ambíciózus legyen, míg Európa nagyrészén ez nem. De ez nem lehet egy alapvető európai jellemvonás; az európaiak múlt nemzedékei ugyanannyira ambiciózusak voltak, mint az amerikaiak. Mi történt? Az a feltételezésem, hogy Európában az ambíciót ellehetetlenítették azok az ambíciózus emberek, akik a 20. század első felében igencsak durva dolgokat követtek el. Manapság a hencegés kiment a divatból. (Még manapság is, egy nagyon ambiciózus németre fürkésző szemekkel néznek.)

Meglepő lenne, ha az európai hozzállást nem befolyásolnák a huszadik század katasztrófái. Azok után amik történtek, időbe telik, amíg az ember megint optimistává válik. De ugyanakkor az ambició része az emberi természetnek, és idővel megint a felszínre fog emelkedni.[6]

Hogy lehet jobban tenni

Még véletlenül sem akarom azt a benyomást kelteni, hogy Amerika a tökéletes helyszín a startupoknak. Most ez a legjobb hely, de ugyanakkor kevés más példa van. Ha történelmi léptékben tekintünk a jelenségre, akkor még csak a prototípusnál tartunk.

Tehát tekintsünk úgy a Szilícium Völgyre, mint ahogy egy versenytársunk termékére néznénk. Milyen gyengeségekkel rendelkezik, amiket ki lehet használni? Hogy lehet valamit csinálni, amit a vásárlók jobban szeretnének? A vásárlók tömege ebben az esetben az a pár ezer ember, akiket szeretnénk, ha a mi szilícium völgyünkbe költöznének.

Kezdésképp ki kell jelenteni, hogy a Szilícium Völgy túl messze van San Franciscotól. Az eredeti központ, Palo Alto, kb. 30 mérföldre (48 km) van, míg a jelenlegi pedig vagy 40 mérföldre. Tehát akik a Szilícium Völgyben akarnak dolgozni, rögtön egy igencsak kellemetlen problémával néznek szembe: Vagy az aktuális völgy unalmas alvóvárosaiban laknak, vagy pedig fel kell készülniük a napi egyórai utazásra, ami ráadásul csak az egyik irány.

Az lenne a legjobb, ha a szilícium völgy nemcsak hogy közelebb lenne az érdekes városhoz, hanem magában érdekesebb lenne. [Ez nekem is feltünt, még 1995-ben, amikor először vezettem végig a Szilícium Völgyön, hogy mennyire elképesztően unalmasnak tünt. -- A fordító] Ezen a területen rengeteget lehetne javítani. Palo Alto nem annyira rossz, de azóta minden ami épült, a legrosszab strip ** fejlesztések közé tartozik. Ennek a demoralizáló jellegét azon lehet lemérni, hogy mennyi ember van, akik inkább napi két órát utaznak, mintsemhogy ott éljenek.

Egy másik terület, ahol könnyű lekörözni a Szilícium Völgyet, a tömegközlekedés. Van egy vasút ami végigmegy az egész völgyön, és az amerikai mércék szerint ez egész elfogadható. Ami azt jelenti, hogy egy japánnak vagy európainak úgy tünne, mintha a harmadik világban lenne.

Azok az emberek, akikkel szeretnénk a mi szilícium völgyünket benépesíteni, jó eséllyel szeretnek vonattal, biciklivel, vagy pedig gyalog közlekedni. Tehát ha valaki szeretné legyőzni Amerikát, akkor tervezzen egy olyan várost, ahol az autók a sor végén vannak. Jó időbe fog beletellni, amíg bármelyik amerikai város képes lesz egy ilyen változásra.

Capital Gains [Árfolyamnyereség. -- A fordító]

Van még pár dolog, ahol országos szinten le lehet győzni Amerikát. Ezek közül az egyik a capital gains adók. A legalacsonyabb jövedelemadó nem tűnik kritikusnak, mivel ahhoz hogy valaki élvezze ennek a gyümölcsét, költöznie kell.[7] De ha a capital gains-szal kapcsolatos adók változnak, akkor az ember elköltözteti a vagyonát, nem saját magát, tehát a változások a piac sebességével történnek. Minél alacsonyabb az adókulcs, annál olcsóbban lehet részvényeket venni a növekvő vállalatokban, ellentétben az ingatlannal, vagy kötvényekkel, vagy részvényekkel, amiket az ember a jutalék miatt vesz. (The lower the rate, the cheaper it is to buy stock in growing companies as opposed to real estate, or bonds, or stocks bought for the dividends they pay.)

Tehát ha valaki bátorítani akarja a startupokat, akkor az alacsony capital gains adókulcsok sokat segítenek. Sajnos a politikusok itt kutyaszorítóban vannak. Ha a capital gains adókulcs túlságosan alacsony, akkor azzal vádolják őket, hogy "a gazdagok adóját csökkentik", ha viszont túlságosan magas, akkor viszont a növekvő vállalatokat megfosztják a befektetetési tőkétől. Mint Galbraith mondta, a politika nem más, mint a gusztustalan (unpalatable) és a katasztrófális közötti választás. A 20. században rengeteg kormány kisérletezett a katasztrófálissal; a mai trendek szerint a pusztán gusztustalan felé tendálnak.

Igencsak meglepően, a vezetők között ma európai országokat találunk, mint pl. Belgiumot, ahol a capital gains adókulcsa nulla.

Bevándorlás

Az okosabb bevándorlási politika egy másik terület, ahol lehetséges megverni Amerikát. Itt hatalmasakat lehet kaszálni. Ne felejtsük el, hogy a szilícium völgyekben végülis emberek élnek.

Mint azok a vállalatok amelyek Windowst használnak, a jelenlegi Szilícium Völgy lakói is nagyon tisztában vannak az INS [Immigration and Naturalization Service, bevándorlási hivatal. -- A fordító] hiányosságaival, de ennek ellenére nem sokat tudnak tenni ellene, mivel rabjai a platformnak.

Az Egyesült Államok bevándorlási rendszere sohasem működött olajozottan, és 2001 óta pedig további paranoiával kell számolni. Hányad része az okos embereknek, akik szeretnének idejönni, képes bekerülni? Szerintem még a fele sem. Ez pedig azt jelenti, hogy ha valaki létrehoz egy másik technológiai központot, és hagyja hogy az okos emberek odamenjenek, rögtön megkaparanintaná a világ tehetséges embereinek több mint a felét, és ezért még a zsebébe sem kellene nyúlnia.

Az amerikai bevándorlási irányelvek különösen rosszak a startupokra nézve, mivel az 1970-es évek munkamodelljét tükrözik. Feltételezik, hogy a jó technikai felkészültséggel rendelkező emberek egyetemi diplomával rendelkeznek, és a munka azt jelenti a számukra, hogy egy nagyvállalatnál fognak majd dolgozni.

Ha valaki nem rendelkezik diplomával, akkor nem fog H1B vízumot kapni, azt a vízumot, amivel a programozók rendszerint bemennek az országba. Egy olyan rendszer, ami kirekesztené Steve Jobsot, vagy Bill Gatest, vagy Michael Dellt, bizonyosan hibás. Másik probléma, hogy az ember csak olyan vízumot kaphat, ahol valaki másnak dolgozik, nem pedig saját magának. És ha valaki később szeretne folyamodni az állampolgárságért, akkor még véletlenül se menjen el egy startuphoz, mivel ha a szponzor csődbe megy, akkor mindent előlről kell kezdeni. [az USÁ-ban az ilyen tipusú bevándorlókat a munkaadójuk szponzorálja, ami azt jelenti, hogy ad nekik munkát. -- A fordító]

Az amerikai bevándorlási irányelvek kívültartják a legtöbb okos embert, és a többit pedig haszontalan állásokba kényszerítik. Nem nagy kunszt ennél jobban teljesíteni. Képzeljük el, hogy a bevándorlást ehelyett toborzásként kezelnénk. Ha tudatosan arra törekednénk, hogy megtaláljuk a legokosabb embereket, és megpróbálnánk rávenni őket arra, hogy jöjjenek hozzánk.

Egy olyan ország, amelyik megtalálná a megfelelő bevándorlási irányelveket, hatalmas előnnyel rendelkezne. Ebben az esetben az adott ország, pusztán azért, mert olyan bevándorlási politikával rendelkezik ami beengedi az okos embereket, rögtön a mekkájukká válna.

Egy jó vektor

Hogyha megnézzük hogy mire van szükség ahhoz, hogy létrehozzunk egy olyan környezetet ahol a startupok gyülekeznek, rájövünk, hogy egyik sem kíván meg különösebb erőfeszítést. Remek egyetemek? Élhető városok? Polgári szabadságjogok? Rugalmas munkatörvények? Olyan bevándorlási irányelvek, amelyek beengedik az okos embereket? Adótörvények, amik bátorítják a növekedést? Ezek nem olyan dolgok, amik azzal a kockázattal járnak, hogy egy szilícium völgy létrehozása esetleg az ország elpusztítását eredményezheti.

És természtetesen ott van a kérdés, hogy mindez megengedhető-e. El tudok képzelni egy olyan jövőt, ahol az ambiciózus fiatalembereknek az lenne az elsőszámú döntése, hogy saját vállalatot alapítsanak, ne pedig hogy valaki másnak dolgozzanak. Nem vagyok megbizonyosodva afelől, hogy ez be is fog következni, de a mai trendek ebbe az irányba mutatnak. És ha ez a jövő, akkor azok a helyek ahol nincsenek startupok, egy lépéssel le lesznek maradva, akárcsak azok, amelyek kimaradtak az ipari forradalomból.

Megjegyzések

[1] Anglia már az ipari forradalom kezdeteinél a földkerekség leggazdagabb országa volt. Máramennyire az ilyen dolgokat össze lehet hasonlítani 1960-ban Angliában 1750-szer annyit kerestek az emberek, mint Indiában.

Deane, Phyllis, The First Industrial Revolution, Cambridge University Press, 1965.

[2]Ez egyszer már megtörtént Kínában a Ming dinasztia alatt, amikor az udvar parancsára az egész ország hátat fordított az iparosodásnak. Európának az az egyik előnye, hogy nem rendelkezik olyan kormánnyal, aminek akkora hatalma lenne, hogy egy ilyen húzást keresztül tudjon vinni.

[3]Természetesen Feynman és Diogenes hasonló hagyományokkal rendelkeztek, de ugyanakkor Confucius, habár udvariasabb volt, szintén nem szerette, ha valaki meg akarta neki mondani, hogy miképpen gondolkozzon.

[4]Hasonló okokból kifolyólag valószínűleg egy izraeli szilícium völgy létrehozása halvaszületett ötlet lenne. Ahelyett hogy egy zsidó sem költözne oda, csak zsidók mennének oda, és nem hiszem hogy létre lehetne hozni egy szilícium völgyet csak zsidókból, mint ahogy csak japánokból sem.

(ez nem a csoportok minőségéről szól, hanem kizárólag a méretükről. A japánok a világnak mindössze a 2%-át alkotják, a zsidók pedig csak 0,2%-át.)

[5]A Világbank szerint Németországban az eredendő tőke követelmények (initial capital requirement) az egy főre eső bevételek 47,6%-át teszik ki. Lehet gondolkozni.

World Bank, Doing Business in 2006, http://doingbusiness.org

[6]A 20. század nagyrészében úgy tekintettek vissza 1914 nyarára, mintha egy álomvilágban élnének. Talán pontosabb (vagy legalábbis annyira pontos) az 1914 utáni éveket rémálomnak hívni, mint a korábbiakat álomnak. Az optimizmusnak egy jelentsős része, amit az európaiak tipikusan amerikainak képzelnek, ugyanaz, amit ők is éreztek 1914-ben.

[7]Valahol az 50% környékén kezd a helyzet romlani. Afölött az emberek komolyan elkezdenek gondolkozni az adók elkerülésén. Ennek az az oka, hogy az adófizetés elkerüléséből származó bevétel exponenciálisan növekszik. (x/1-x for 0 < x < 1). Ha a jövedelemadó 10%, akkor ha az ember Monacoba költözik, mindössze a bevételnek a 11%-át adná vissza, ami még a különböző kiadásokat sem fedezné. De ha az adókulcs 90%, akkor az ember 10-szer annyi bevétellel fog rendelkezni. És 98%-nál, amivel Nagy Britannia büszkélkednetett egy rövid ideig a 70-es években, a Monacoba költözés 50-szer annyi bevételt jelentett. Nagyon valószínű, hogy a 70-es évek európai kormányai sohasem találkoztak ezzel a függvénnyel. [A németek még most sem... 1 2. -- A fordító].

Az alábbi személyeknek jár köszönet: Trevor Blackwell, Matthias Felleisen, Jessica Livingston, Robert Morris, Neil Rimer, Hugues Steinier, Brad Templeton, Fred Wilson, és Stephen Wolfram, mivel átolvasták a piszkozatokat, és Ed Dumbillnek pedig azért, mert meghívott, hogy tartsak előadást.

A fordító által hozzáadott magyar megjegyzések


Magánvélemény

Én is sokszor gondolkoztam el ezeken a kérdéseken, de egy kicsit más szemszögből megközelítve. Véleményem szerint az emberiség a tehetségek 99,999...%-át elpazarolja. Ha megnézzük, akkor a kibontakozott tehetségek rendszerint időben és térben koncentrálódni szoktak. Pár példa:
A magyar sportolókkal kapcsolatban. Egy jó ideig Mexikóban élt barátommal beszélgettünk erről a témáról, és ő jegyezte meg, hogy ha egy magyar (lakosság 10 millió) sportoló ezüstöt nyer az olimpián, akkor szinte a "futottak még" kategóriába tartozik. De ha egy mexikói (lakosság 108 millió) sportoló véletlenül elcsíp egy bronzot, akkor a tömeg a vállán viszi el a repülőtérről, nemzeti hősként kezelik, stb.

Miért van ez a koncentrálódás? Nyilvánvalóan "van valami a levegőben". Valaki a saját hazájában is lehet próféta. Van egy felvilágosult uralkodó/uralkodói ház/politikai rendszer, amelyik engedi a kibontakozást. Vannak mecénások, akik felismerik a tehetségeket, és támogatják őket. Létezik egy tanár/edző/stb., aki felismeri a tehetségeket, és kihozza belőlük a zsenit. Jó példák erre Széchy Tamás, valamint Polgár László. A lakosság hozzállása megengedi, sőt, bátorítja, hogy a tehetségek kifejlődjenek és kiemelkedjenek. A társadalom fogékony a tejlesítményre, és nem kezeli gyanúval a tehetséges és ambiciózus embereket. A társadalomban él és virul az ún. can-do (meg lehet csinálni, nem pedig várunk valaki másra, pl. az államra...) hozzállás. A társadalom elfogadja, hogy vannak akiknek jobban megy, és nem próbálja őket "lerántani az átlagszínvonalra". A társadalom elfogadja, hogy nem mindenki egyenlő, és a sikeresebbeket nem próbálják meg visszafogni. (Ezzel kapcsolatban a Miért vesztik el az arabok a háborúikat egy jó ellenpéldaként szolgál.) Stb.

Ebből következően azon a véleményen vagyok, a tehetségek mindenütt jelen vannak, nagyszámban, de valami miatt vagy elkallódnak, vagy pedig nem képesek kibontakozni. Ha egy ország nyomorban él, akkor annak rendszerint belső okai vannak, és külső segélyek nemcsak hogy nem fogják megoldani a problémákat, hanem még tetézik is. (Természetesen azért a segélyek ennek ellenére nagyon hasznosak, pl. Kína afrikai terjeszkedésének a visszafogásában...) Rossz esetben ezeket a tehetségeket elpusztítják. Jó esetben csak senkik maradnak, vagy pedig olyan helyekre mennek, ahol ki tudnak bontakozni. Amerikába. Ez a cikk ennek a kérdéskörnek egy részéről szólt.


A fordító lábjegyzetei

Tenure
A tenure professzori állásnak az a lényege, hogy az illetőt nem lehet kirúgni. Ezt a szólásszabadság érdekében hozták, hogyha valaki ellentmondásos, vagy a kor szellemének nem megfelelő témákkal foglalkozik, akkor ne lehessen az illetőt eltávolítani.
 
Hacker
Manapság a hacker szót olyan személyekre használják, akik computerekbe törnek be. A szó jelentése viszont alaposan megváltozott, mivel eredetileg azokra az emberekre utalt, akik megpróbáltak valamit non-standard módon használni/megérteni, vagy egyszerűen érdeklődnek az adott technológia iránt, és megpróbálják megérteni a működését tapasztalatok segítségével.
 
Strip mall
Mo.-on (és minden más helyen) népszerűek a bevásárlóközpontok, angolul mall. Jó példa erre pl. Pesten a Duna Plaza, a West End, stb. Ezeknek az a lényege, hogy egy fedél alatt sok üzlet található meg. A strip mall viszont egy olyan állatfajta, ahol a különféle üzletek különálló épületekben vannak. Érthetően a strip mall csak olyan országokban népszerű, ahol mindenkinek van autója, és van elég hely a parkolásra. Ez tipikusan Észak Amerikára jellemző, de ez nem jelenti azt, hogy csak ott lennének. Budapesten pl. az M1/M7-es közös szakasza, ahol hatalmas bevásárlócsarnokok vannak, is végülis egy strip mall szerűség.
 

 
 
 
 
 
 

További infó