Kik vagyunk? Kik az ellenségeink? - A történelmi amnézia ára

Szerző: Ernest Baert

2006 Október 03

"A dzsihád, az ún. iszlám szent háború, több mint 1300 éve része az életnek Európában, Ázsiában, Afrikában, és a Közel Keleten, de ez az első könyv, ami a muszlimok európai háborúival foglalkozik. Viszont ezzel szemben könyvek százai jelentek meg a keresztes háborúkról, a keresztények válaszáról, amit gyakran hasonlítanak a dzsihádhoz, annak ellenére, hogy habár a dzsihád univerzális, a keresztes hadjáratok kevesebb mint kétszáz évig tartottak, és szinte csak a Szent Földre korlátozódtak. Mitöbb, a keresztes háborúk több mint 700 éve történtek, míg ezzel szemben a dzsihádot még mindig vívják. A történelemben a dzsihád a legjobban elhallgatott és legkevésbé lejegyzett jelentős esemény. Sőt, a dzsiháddal szinte egyáltalán nem törődnek. Például az Encyclopaedia Britannica 80-szor annyi helyet szentel a keresztes hadjáratoknak, mint a dzsihádnak."

Ez az idézet Paul Fregosi Dzsihád a nyugaton (Jihad in the West) 1998-ban kiadott könyvéből származik. Az Iszlám Szent Háború 7. és 20. századi európai hadjárataival kapcsolatos könyv kiadása igencsak nehezen ment, mivel a könyvkiadók még mindig jól emlékeztek Salman Rushdie-ra.

Pár évvel később Andrew G. Bostom egy még átfogóbb könyvet adott ki, A Dzsihád Öröksége címmel.[Itt van egy könyvismertető.. -- A fordító] Bostom könyvében megemlíti könyvében az Egyesült Államok korai problémáit a muzulmán kalózokkal kapcsolatban, amit "Amerika Első Terror Elleni Háború"-ként jellemez.

1786-ban a Franciaországba akkreditált nagykövet Thomas Jefferson, valamint a Nagy Britanniába akkreditált John Adams, Londonban találkoztak a tripoli nagykövettel, Sidi Haji Abdul Rahman Adjával. Ezek a későbbi elnökök megpróbáltak egy békeegyezményt elérni, ami megmentette volna az Egyesült Államokat a dzsihád kalózok dúlásaitól - beleértve gyilkosságokat valamint rabszolga sorba hajtást, amik az észak afrikai ún. Barbár [a barbár itt a berberből ered.. -- A fordító] Államokból indultak ki, amik a mai Marokkónak, Algériának, Tunéziának, és Líbiának felelnek meg.

Andrew Bostom megjegyzi, hogy "az Egyesült Államok már 200 évvel azelőtt, hogy a Közel Kelet domináns hatalma lett, az aggresszív dzsiháddal hadakozott." Tehát Izraelnek semmi köze sincs az egészhez.

A Barbárok dzsihádja már a 7. és 8. század óta folyik, a legkorábbi arab-iszlám terjeszkedés óta. Francisco Gabrieli a következőket állítja:

"A mai nemzetközi kapcsolatokkal kapcsolatos fogalmak szerint ezek a tevékenységek kalózkodásnak számítanak, de ugyanakkor tökéletesen beleillenek a dzsihádba, egy iszlám vallási kötelezettségbe. Kréta meghódításától az olasz és a provencei [Franciaország délkeleti csücske a Földközi Tenger partján, határos Olaszországgal.. -- A fordító] vízeken történt kalóz háborúskodások a legfeltünőbb példái voltak ezek az ún. "magán vállalkozásoknak", amik hozzájárultak a Földközi Tenger arab dominanciájához."

Egy ilyen muszlim tengeri razzia prototípusa történt 846-ban, amikor az arab dzsihádisták egy flottája felhajózott a Tiber folyón egészen Rómáig, kifosztották a várost, és magukkal vitték a Szt. Péter Bazilikában található összes aranyat és ezüstöt.

A 16. és 17. századok folyamán a barbár kalózok által elfogott és rabszolgasorba hajtott európaiak száma, valamint a nyugat afrikából az amerikai kontinensen az ültetvényekre eladott fekete rabszolgák száma nagyjából megegyezett. Robert Davis módszeresen elkészített számításai (methodical enumeration) szerint 1530 és 1780 között a barbáriai muszlimok 1 és 1,25 millió közötti fehér európai keresztényt hajtottak rabszolgasorba.

Giles Milton Fehér Arany (White Gold) című könyve a cornwalli Thomas Pellow hajósinas (cabin boy) sorsának a lenyűgöző beszámolója, akit a barbár kalózok fogtak el 1716-ban. A könyv dokumentálja, hogy a dzsihád razziák hogy értek el egészen Angliáig [13. oldal, "1625 borzalmas nyarának a végén Plymouth polgármestere arra a következtetésre jutott, hogy 1000 könnyű hajót pusztítottak el, és ugyanennyi lakost hurcoltak el rabszolgának"], Walesig, Írország déli partjaiig [16. oldal, "1631-ben [...] Baltimore falunál 200 muszlim katona szállt partra kivont karddal a kezükben, és megtámadták a mit sem sejtő falusiakat. 237 férfit, nőt, és gyermeket hurcoltak el Algiersbe [...] Pierre Dan francia atya akkoriban a városban (Algiers) volt, és szemtanúja volt amint a rabokat eladták a rabszolgapiacon. 'Borzasztó volt rájuk nézni [...] A nőket elválasztották a férjüktől, a gyermekeket az apjuktól [...] az egyik oldalon a férjet adták el; a másikon a feleséget; a lányukat pedig kitépték az anya karjából, aki tudta, hogy semmi reménye sincs rá, hogy akár csak egyszer is viszontláthassa őket az életben.'"], sőt, még az izlandi Rejkijavikig is eljutottak!

Bostom megjegyzi, hogy "1815 Június/Júliusáig bezárólag, a hathatósan vezetett amerikai haditengerészet sorozatosan szétverte barbár dzsihádista ellenfeleit, és ennek a sikernek köszönhetően a hagyományos nagyhatalmak szintén kedvet kaptak ahhoz hogy szembeszálljanak a barbár kalózokkal."

De úgy látszik, hogy még mindig vannak arabok, akik visszasírják a régi szép időket, amikor a nyugatot a jizjah^** fizetésére tudták kényszeríteni. Muammar Khadaffi líbiai vezető kijelentette, hogy az európai országoknak évente 10 milliárt eurót kellene fizetniük Afrikának, segítsék a jobb élet után kutakodó Európába tartó vándorok áradatát. Utána még mindenféle magyarázat nélkül hozzáadta, hogy "a föld mindenkié". Amikor a (fiatal afrikaiak) Európába vándorolnak - ezt az európaiaknak kell megoldaniuk."

Ez a migráció, vagyis inkább a Harmadik Világ fölös lakosságának Európába való átpasszolása, a 21. század zsarolási eszközévé vált, és ez egy visszalépés azokba az időkbe, amikor Tripoli képes volt fizetésre kényszeríteni Európát.

Sajnos úgy néz ki, hogy az amerikaiak elfelejtették a történelmüknek ezt a büszke fejezetét, vagyis amikor, az európaiakkal ellentétben, nem voltak hajlandók váltságdíjat fizetni. Ehelyett hadihajókat küldtek a Földközi Tengerre a "Milliókat a védelemre, egy fillért sem sarcra!" elve alapján. A második világháború óta három jelentős konfliktusban vettünk részt a Balkánon: Ciprus, Bosznia, és Koszovó. Mindhárom alkalommal az Egyesült Államok a muszlimok védelmében avatkozott be. Mindezek ellenére a 9/11 géprablók közül kettő azt állította, hogy a bosnyák muszlimok szenvedéseit akarták megbosszulni.

Az Iszlám Imperializmus: A Történelem arra hívja fel a figyelmet, hogy a muzulmán világban Amerikát nem bizonyos politikai irányelvek miatt gyűlölik, hanem azért, mert "az USA a világ legjelentősebb hatalma, és Amerika gátolja meg a régi álmot, az univerzális iszlám birodalmat (umma)."

Hugh Fitzgerald szerint "észben kell tartani, hogy a szerbek rémtetteit eltúlozták, de ugyanakkor az ellenük irányuló aljasságokat pedig vagy bagetellizálták, vagy egyszerűen elhallgatták. De az egészben az a legnyomasztóbb, hogy senki sem hozta a dolgokat összefüggésbe a több százados muszlim uralommal.

Ha ezeket a témákat megbeszélték volna, akkor a nyugati kormányok megértették volna, és megpróbálhatták volna csökkenteni, a mélyről fakadó félelmeket a bosnyák muszlim vezető, Izetbegovics személyével kapcsolatban. Izetbegovics azt írta, hogy az a szándéka, hogy létrehozzon Boszniában egy mohamedán államot ahol a sharián^** alapulna a törvénykezés. Mitöbb, Izetbegovics nemcsak Boszniában akart egy ilyen muszlim államot létrehozni, hanem a balkánon mindenütt, ahol valaha is uralmon voltak a muzulmánok. Ha a nyugati hatalmak akárcsak egy kicsit is megértették volna hogy ez mit is jelent a szerbeknek (és sok más balkáni kereszténynek beleértve a görögöket is), akkor lehet hogy elejét lehetett volna venni az erőszakos szerb ellenválasznak, és a Milosevics félék sohasem juthattak volna hatalomra."

1809-ben Hurshid török pasa parancsát követően a Konstantinápolyba vezető úton egy Koponya Tornyot, a megölt szerb katonák koponyáiból, építettek fel. A torony három méter magas volt, 952 koponyát használtak fel hozzá, és az volt a célja, hogy figyelmeztesse a szerbeket, hogy ne ellenezzék a muszlim uraikat. Évekkel később egy kápolnát építettek a torony helyére.

Hasonló dzsihádon alapuló mészárlásokat nem csak a szerbek szenvedtek el, hanem pl. a görögök, bolgárok, és más nem muszlimok is, akik a 19. században lassanként elkezdtek lázadni az Ottomán Birodalom ellen. Vahakn Dadrian Professzor és mások félreérthetetlenül kimondták, hogy a dzsihádnak kritikus szerepe volt az örmény népirtásban, ami a 20. század elején zajlott le. Állítólag ez a népirtás ösztönözte Adolf Hitlert a Holokausztra: "Végülis ki beszél manapság az örmények kiirtásáról?"

Efraim Karsh jegyezte meg, hogy "Az ottománok, az európai alattvalóiknak a nemzeti törekvéseire, egy hatalmas vérontással válaszoltak. Az 1920-as görög függetlenségi háború, az 1848-as Duna menti felkelések és a velükjáró krími háború, az 1870-es években bekövetkező balkáni háborúk, az 1897-es görög-ottomán háború - mind fájdalmas példaként szolgált az iszlám imperialista uralom elleni ellenállások árára."

Robert Spencer az Előre Muszlim Katonák (Onward Muslim Soldiers), idézi James Zohrab-ot, aki Szarajevóban tevékenykedett mint brit nagykövet. Zohrab ezt írta 1860-ban:

"A keresztények nagyon gyűlölik a bosnyák muzulmánokat. Megközelítőleg 300 éven keresztül sok elnyomásban és kegyetlenségben volt részük. Az egyetlen törvény ami számított az nem volt más, mint az uruk hóbortja. [...] Habár manapság már nem lehet olyan nyíltan elnyomni az embereket mint korábban, de azért nem szabad azt hinni, hogy annak ellenére hogy a kormány alkalmazottjai nem tünnek elnyomóknak, a keresztényekkel jól bánnak és védelemben részesítik őket."

Bosznia háborús elnöke, Alija Izetbegovics 2003-ban halt meg, és világszerte úgy tekintettek rá, mint egy mérsékelt muszlim vezetőre. De a nyugati sajtóban keveset beszéltek az 1970-ben írott Iszlám Deklarációjáról, ami miatt a jugoszláv kommunisták börtönbe vetették, amiben támogatta a "a kűzdelmet a nagy iszlám federációért, ami Marokkótól Indonéziáig, és a trópikus Afrikától Közép Ázsiáig tartana. Az iszlám mozgalomnak, amint a számbelileg és morálisan eléggé erős, el kell kezdeni a hatalomátvételt, és nem csak a létező nem iszlám hatalmat kell megdöntenie, hanem el kell kezdenie kiépíteni az iszlám fennhatóságot.."

Alija Izetbegovics pénzt kapott a szaúdi Yassin al-Kaditól, akit az Egyesült Államok, az ENSZ, és az Európai Unió egyaránt al-Kaida támogatójaként nevezett meg. Evan F. Kohlmann, az Az al-Kaida Európánb belüli Dzsihádja: az Afgán-Bosnyák Hálózat, azt állítja, hogy "az al-Kaida európai sejtjeit az 1990-ben történt bosnyák háborún keresztül lehet csak megérteni." 1992-ben Alija Izetbegovics muzulmán kormányi a bécsi követségén keresztül útlevelet állított ki Oszama bin Ládennek. A Wall Street Journal 2001-ben azt írta, hogy "az elmúlt 10 évben az al-Kaida legmagasabb vezetői meglátogatták a Balkánt, és maga bin Láden pedig háromszor járt ott 1994 és 1996 között. A sebészből terroristává vált Ayman Al-Zawahiri [az al-Kaida második embere bin Laden után.. -- A fordító] terrorista kiképző táborokat, tömegpusztító fegyvereket előállító gyárakat, valamint pénzmosó és kábitószerkereskedő hálózatokat tartott fenn Albániában, Koszovóban, Macedóniában, Bulgáriában, és Boszniában."

Samuel Huntington már 1993-ban megemlítette a Foreign Affairs folyóiratban megjelent híres cikkében, a "Civilizációk Összecsapásában" (Clash of Civilizations), hogy az iráni shíita és szaúdi szunni muszlimok jelentős mennyiségű pénzzel, fegyverrel, és emberrel támogatták a bosnyákokat. Az 1992 és 1995 között lezajlott polgárháborúban több ezer külföldi harcos, vagy 'mudzsaheddinn'^** szállt be a háborúskodásba a helyi muszlimok oldalán. Sokan közülük Boszniában maradtak a háború után, és terrorista kiképző táborokat futtatnak, valamint indoktrinálják (agymossák) a helyi fiatalokat.

A terroristák nemcsak Boszniában, hanem Albániában és az egész Balkánon tevékenykednek, hogy toborozzanak nem arab szimpatizánsokat - az ún. fehér muszlimokat, akik köszönhetően a hátterüknek elvileg könnyen el tudnak vegyülni az európai városokban, és végre tudják hajtani a támadásokat.

Szaúd Arábiáról feltételezik, hogy csak Szarajevóban és környékén vagy egy milliárd dollárt fektet be, amiből többek között 158 mecsetet építenek. Tehát az iszlám világ a balkánt használja fel, hogy onnan engedje szabadjára a dzsihádot Európa és a nyugat ellen. A bolgár katonai hírszerzés vezetője arra figyelmeztetett, hogy vannak olyan vallási intézmények Bulgáriában, amelyek olyan mohamedán csoportokhoz tartoznak, amiket elsősorban a szaúdiak finanszíroznak. Ezenkívül még azt is megemlítette, hogy ezek a intézmények az ország déli és délkeleti részein helyezkednek el, ahol az elsősorban török származású muzulmánok élnek, és hogy "kapcsolatban állnak hasonló koszovói, bosnyák, és macedón szervezetekkel. Úgy néz ki, hogy Bulgáriát tranzit állomásként használják nyugat európába." Hozzátette még, hogy az állam lépéseket tesz annak a megelőzése érdekében, hogy a terroristák meg tudják vetni a lábukat Bulgáriában, ami határos Törökországgal. A török kisebbség a bolgár lakosságnak körülbelül a 10%-át teszi ki.

Macedónia, a volt jugoszláv tagállam, egy olyan törvényt fogadott el, amiben megengedik az albán kisebbségnek, hogy kitegyék az albán nemzeti zászlót olyan területeken, ahol ők alkotják a többséget. Ezt a döntést a 2001-ben lezajlott hét hónapon át tartó kemény csatározások, valamint az Európai Unió nyomására, akik minden alkalmat megragadnak hogy a mohamedánok kedvében járjanak, hatására hozták.

Macedónia lakosságának körülbelül a negyedét teszi ki az albán kisebbség. Ha Macedóniában is ugyanolyan a demográfiai trend mint Koszovóban, ahol az elsősorban muszlim albánok "túlszaporodják" (out-breed) a nem muzulmán szomszédjaikat, akkor a macedónok komoly problémáknak néznek elébe a közeljövőben. Koszovóban több tucatnyi templomot és kolostort pusztítottak el vagy rongáltak meg komolyan a keresztény szerbek elleni tisztogatásokat követően - és mindez a NATO katonák pártfogása alatt történt.

Az UNPROFOR volt kanadai parancsnoka, Lewis MacKenzie, írta a "A rossz oldalt bombáztuk?" című fejtegetésében, hogy "a koszovói albánok mesterien kihasználtak minket. Segélyeztük és közvetetten támogattuk az erőszakos hadműveleteiket, aminek az etnikailag tiszta és független Koszovó volt a célja. Sohasem hoztuk fel nekik hogy a 90-es évek elején ők voltak az erőszakos felek, és még mindig úgy kezeljük őket mint az áldozatokat, pedig rengeteg bizonyíték van ami ennek ellentmond. A mi és bin Láden valamint az al-Kaida pénzén fogják elérni a függetlenséget. El lehet képzelni, hogy milyen meleg szívvel fogják ezt a hírt fogadni a világ más terrorizmuson alapuló függetlenségi mozgalmai."

Volt finn elnök Martti Ahtisaari, aki most az ENSZ vezető tárgyalófele Koszovóval kapcsolatban, sikeresen felidegesítette a szerbeket, amikor azt mondta, hogy "a szerbek bűnösek mint nép", és burkoltan arra célzott, hogy ezért fizetniük kell, ami azt is jelentheti, hogy el fogják veszetni a függetlenedni vágyó Koszovót.

Nem értek egyet Ahtisaari úrral. A brutális Milosevics kormány kritizálása az egy dolog. Viszont azt állítani hogy "a szerbek bűnösök mint nép", már valami egészen más. Ha bárkit a balkánon bűnösnek lehet nevezni, akkor azok nem a szerbek, hanem a törökök. Évszázadokon keresztül, bárhol ahol a törökök jártak Európában és a Mediterrán vidékeken vért hagytak maguk mögött, és mindennek a csúcsát a 20. századbeli örmény népirtás jelentette, ami miatt a törökök mind a mai napig nemhogy nem kértek bocsánatot, hanem el sem ismerik.

Dimitar Angelov így összegzi az ottomán dzsihád hatását a leigázott balkáni népek felett:

"A Balkán félsziget kb. két évszázadon át tartó meghódítása felmérhetetlen mennyiségű anyagi kárral, számtalan mészárlással, és a lakosság jelentős részének a rabszolga sorsba való hajtásával vagy elmenekülésével járt - más szavakkal élve az általános és hosszú időn át tartó hanyatlással, csakúgy, mint Kiszsiában, amit szintén a törökök igáztak le. Ez a hanyatlás különösképp szembeötlő, ha felmérjük hogy a 14. század közepén, amikor az ottománok kezdték megvetni a lábukat a félszigeten, a már meglévő államok - Bizánc, Bulgária, és Szerbia - igen magas fokú gazdasági és kultúrális fejlettségi szintet értek el. [...] II. Mourad (1421-1451), de különösen az őt követő II. Mahomet (1451-1481) szerb, bosnyák, albán, valamint a peloponnészoszi félszigeten lévő bizánci hercegségek elleni hadjáratai különösképpen pusztútó jellegűek voltak."

Ez az ottomán dzsihád hagyomány még a mai "szekuláris" Törökországban is folytatódik. Michael J. Totten 2005-ben látogatta meg Varoshát [itt az eredeti url.. -- A fordító], egy szellemvárost Cipruson. A várost az 1974-es török invázió alatt elhagyták a lakosai, és a törökök azóta is kerítéssel zárják körül, és rendszeresen járőröznek a városban. A törökök kettévágták a szigetet. A ciprusi görögök arra számítottak, hogy napokon belül visszatérhetnek majd az otthonaikba. Ehelyett a törökök megszállták a várost, kiürítették, és bekerítették.

Az olasz Luigi Geninazzi 2006 Márciusában azt írta ugyanerről a területről, hogy a sziget északi részén 180 ezer ember él, és ebből 100 ezer török gyarmatosító.

Geninazzi szerint Ciprus északi felén az iszlámosítás megtörtént, és mindent ami keresztény elpusztítottak. Yannis Eliadis, A Nikóziában lévő Bizánci Múzeum igazgatója számításai szerint, a török megszállás alatt lévő templomokból 25 ezer ikon tünt el. A hatalmas bizánci és román stílusú templomokat, az impozáns kolostorokat, a mozaikokat és freskókat meggyalázták, vagy tönkretették. Többeket éttermekké, bárokká, vagy éjszakai klubokká alakítottak át.

Geninazzi az alábbi kérdést intézte az önjelölt Észak Ciprusi Török Köztársaság kormányszóvivőjének, Huseyn Ozelnek. Ciprus görög területein a legtöbb mecsetet helyreállították. Ezekután miért történik meg még mindig hogy a templomokból mecsetet csinálnak? A ciprusi török tisztviselő széttárta a karját, és azt válaszolta hogy "Ez egy ottomán szokás..."

Egy finnek, akiknek nagyon kevés közvetlen tapasztalatuk volt a dzsiháddal kapcsolatban, meg lehet bocsájtani hogy csak nagyon kevéssé van vele tisztában. De az ember azért többet várna el az oroszoktól, akik valaha a tatár iga alatt voltak. Tehát miért segítik az oroszok az Iráni Iszlám Köztársaságot a rakéta és nukleáris technológia terén, amit idővel a nyugat megfélemlítésére fognak felhasználni? Az oroszok valóban olyan naívak hogy azt hiszik hogy nem kígyót melengetnek a keblükön? A Sunday Times hozta nyilvánosságra, hogy Irán titokban kifinomult terror módszerekre képezi ki a csecsen lázadókat, ami lehetővé teszi nekik, hogy hatékonyan támadják meg az orosz haderőket.[Az al-Kaida is jelen van Csecsenföldön.. -- A fordító]

A Szovjetúnió kordában tartotta az Iszlámot, de a Szovjetúnió 1991-es bukása óta az Iszlám a reneszánszát éli, és ebben sokat segített a Közel Keletről áramló pénzügyi támogatás. Az oroszoknak igencsak kellene aggódniuk Közép Ázsia újra iszlámizálásától. Évente több száz millió dollárt költenek a határbiztonságra, részben azért, hogy ne árasszák el őket a mohamedánok. A probléma sajnos Oroszország határain belül is létezik.

Oroszországnak a nem muszlim lakossága csökken, míg ezzel szemben a muzulmán lakossága pedig növekszik. Fog a jöbőben egy Oroszországnak nevezett ország létezni? És ha igen, akkor ez kinek lesz az Oroszországa? Puskinnak, vagy Abdullahnak? Meg lehet érteni, hogy az oroszoknak nagyhatalmi törekvéseik vannak. De az ember reménykedik, hogy az egyik nap fel fognak ébredni, eszükbe fog jutni a saját történelmük, és rá fognak jönni, hogy az amerikai hatalomnál nagyobb veszélyek is leselkednek rájuk.

Paul Fregosi kifejtette, hogy "a környékbeli muszlim területek nyugati gyarmatosítása 130 évig tartott, 1830-tól 1960-ig. Viszont a környékbeli európai területek muszlim gyarmatosítása 1300 éven keresztül tartott, 600-tól az 1960-as évek közepéig. De igencsak meglepően, a muszlimok, vagyis pontosabban az arabok és a mórok a legdühösebbek a gyarmatosítás és a vele járó megaláztatások miatt, és az európaiak pedig a kezüket tördelik a szégyen és a bűntudat miatt. Ennek pont fordítva kellene lennie."

Hunyadi János magyar katona és hadvezér, habár Magyarország határain kívül gyakorlatilag ismeretlen, jó eséllyel többet tett mint bárki más a 15. századbeli török invázió visszafogásában. Hunyadi az egész Balkánt bejárta, nemzetközi hadseregeket vezetett, és királyokkal és pápákkal egyezkedett. 1456-ban szétverte az ottomán seregeket Nándorfehérvárnál, de a csatát követően a táborban kitört pestisjárványban életét vesztette. Hunyadinak köszönhetően a mohamedán előretörés lelassult, és ezzel lehet hogy megmentette Nyugat Európát az Iszlámtól, sőt, megmentette a [jövendőbeli.. -- A fordító] nyugati civilizációt is Észak Amerikában és Ausztráliában is. De mindezek ellenére a nyugaton szinte senki sem tud róla semmit. A gyermekeink nem tanulják meg a nevét. Viszont a fejükbe sujkolják a nyugati gyarmatosítás átkait, és az iszlamofóbia veszélyeit.

Nyugat Európa manapság az arrogancia és az öngyűlöletnek egy nagyon veszélyes elegyét alkotja. A muzulmánok szítják a problémákat, és megtámadják a nem muszlim szomszédjaikat Tájföldtől Indiáig. Iszonyú önteltségről tesz tanúbizonyságot, ha azt hisszük hogy ez máshogy fog történni Hollandiában, Nagy Britanniában, vagy Olaszországban, vagy ha jobban belegondolunk, akkor az Egyesült Államokban és Kanadában, vagy bárhol másutt. Szép álmok, amiknek nem sok közük van a valósághoz. Ha hajlandóak lennénk odafigyelni az indiai hinduk tanácsára, vagy akár a saját dél-kelet európai keresztény testvéreinkére, akkor nem lennénk ekkora bajban.

A másik oldalról nézve viszont, ha nem utálnánk saját magunkat ennyire, ahol a saját kultúránkat közröhej tárgyává tesszük miközben dicsérjük a céltalan multikultúrális kotyvalékot, akkor valószínűleg nem engedtük volna meg ezt a hatalmas mohamedán bevándorlást. A saját kultúrális örökségünkbe vetett büszkeség, valamint a másoktól való tanulás között, nincs ellentmondás. A bölcsek mindkettőre képesek, a mai nyugatiak pedig egyikre sem. Sun Tzu, a nagyszerű kínai gondolkodó Confucius kortársa, 2500 évvel ezelőtt írta meg a befolyásos könyvét a katonai stratégiáról, a A Háború Művészete címmel. Habár a könyvet érdemes egészében elolvasni, azért érdemes felidézni a leghíresebb idézetet:

"Azt mondják, hogyha ismered saját magadat és az ellenségeidet, akkor száz csatában nem fogsz veszélybe kerülni. Ha ismered saját magadat de nem az ellenségeidet, akkor az egyik csatát megnyered, a másikat pedig elveszíted. De ha sem saját magadat sem az ellenséget nem ismered, akkor minden egyes csatában veszélynek leszel kitéve."

A nyugat elfejeltette hogy kik az ellenségei, de ami még ennél is rosszabb, elfelejtettük hogy saját magunk kik vagyunk. Ezt a történelmi amnéziát kegyetlenül meg fogjuk fizetni.