A törzsek újbóli megjelenése, és a bizalom eltünése Európában

Szerző: Ernest Baert

2006 Október 12

A jövőbeni történészek 2006-t úgy fogják feljegyezni, hogy ez volt az az év, amikor Európában a muszlimok jelentős választási tényezővé váltak. A demográfusok ezt már régóta megjósolták, de ennek ellenére a multikulturalizmus bajnokai meglepődtek, hogy a muszlimok elsősorban a jelölt etnikumát nézik: a muszlim szavazók a muszlim jelöltekre szavaznak, még akkor is, ha a jelölteket a pártjuk egy olyan körzetben indította, ahol gyakorlatilag semmi esélye sem volt a győzelemre. Ez azt jelenti, hogy a muszlim jelölteket a "bennszülött" politikusok hátrányára választották meg. A pártvezetők, akik hozzászoktak, hogy a kedvenceiket ott indítsák ahol jó eséllyel fognak nyerni, meglepődve tapasztalták, hogy a törökök csak a török jelöltekre szavaztak, és a marokkóiak pedig csak a marokkóiakra. Ez a jeleség belülről emészti fel azokat a pártokat, akik muszlim jelölteket indítanak. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a radikális mohamedánok le fogják nyúlni a pártot. A belga és holland szocialista pártokban most pontosan ez történik.

Bizonyos szemszögből nézve ez azt jelenti, hogy a törzsiség megint felüti a fejét Európában. Nyugat Európában több évszázadra volt arra szükség, hogy a törszeket és a klánokat lecserélje a nemzetállam, ami azt jelentette, hogy az emberek a család és a helyi barátok után a nemzettel azonosították magukat. Ez a változás azért következhetett be, mivel az erős központosított állam képes volt átvenni a klánoktól az emberek védelmét. Viszont az Egyháznak még az államnál is nagyobb szerepe volt a törzseken alapuló társadalom eltünésében. A középkorban Nyugat Európa abban az egyedülálló helyzetben volt, hogy az Egyház - az Iszlámmal ellentétben - keményen ellenezte a vérrokonok közötti házasodást, és azon a véleményen volt, hogy a házasságnak csakis a házasulandók szándékán kell múlni (consensual marriage). Az évszázadok során az Egyház egyjre jobban tiltotta még a távoli vérrokonok között is a házasságot, még olyan távoli rokonok között is, ahol orvosi téren ez már nem jelentett problémát. A feltételezések szerint az Egyház a középkorban ezzel az arisztokrata és királyi elit rétegeket akarta gyengíteni, akik gyakran házasodtak maguk között. Az Egyház és a világi vezetők közötti hatalmi harcban az egyház többek között ezzel akarta gyengíteni az elitek klánszerű szerkezetét. Ezenkívül az Egyház, a házasulandók szándékán múló házasságnak a doktrínájával, tovább gyengítette a távoli rokoni szálakat, és előtérbe helyezte az individualizmus eszméjét. Pl. a középkorban Franciaországban ritkán fordult elő, hogy az arisztokraták egy negyed vagy ötödfokú unokatestvérnél közelebbi rokonnal házasodjanak. (ezzel szemben Irakban és Szaúd Arábiában még ma is a házasságok több mint fele az unokatestvérek között történik meg.) Európában évszázadokon keresztül az egyház volt a moralitásnak a döntőbírója, tehát ezek a szabályok óriási hatással voltak a nyugati társadalom szerkezetére nézve.

Ez nemcsak azzal az eredménnyel járt, hogy a törzsek és a klánok eltüntek, hanem azzal is, hogy egy bizalmi szerkezet (trust profile) létrejött, ami azt jelentette, hogy Európában az egyes országok polgárai a közvetlen családjukat leszámítva egyenlően megbíztak a honfitársaikban. Ez nemcsak a meritokráciának és a sikeres kapitalista társadalomnak volt az előfeltétele, hanem a demokráciának is. Az ilyen társadalmakat rendszerint "magas bizalommal járó társadalomnak" (high-trust society) nevezik (habár ez csak a külvilág felé mutatott bizalomszintre utal, mivel belül a bizalom viszonylag kevesebb).

Miért számít a bizalom? A mai nyugati társadalmak összeomlanának ha nem bíznánk a hatóságokban mint pl. a bíróságokban, rendörségben, az adóellenőrökben, ha attól félnénk hogy a döntéseiket nem a törvények alapján hoznák meg, hanem a rokonságuk érdekeinek a figyelembevételével. Nem invesztálnánk vagy dolgoznánk olyan vállalatoknak, amelyek az előléptetéseket a rokonság, és nem a képességek alapján döntenék el. Nem küldenénk el a gyermekeinket iskolába ha nem egyenlően kezelnék őket, ha tudnánk, hogy a tanárok gyermekei egyenlőbbek. Az adóinkat (vonakodva) fizetnénk, és abban reménykednénk, hogy a majdani nyugdíjakat majd tisztességesen fogják elosztani. Egy autó baleset után nem cserélnénk ki szenvtelenül az adatainkat a másik féllel. A dolgokhoz való hozzáállásainkban megpróbálunk annyira tárgyilagosak lenni amennyire csak tudunk, mivel ugyanezt várjuk el másoktól is. Röviden mondva, úgy kezelünk másokat, ahogy mi is elvárjuk, hogy minket kezeljenek. Ez a kölcsönös bizalom miatt a dolgok viszonylag civilizáltan, tisztességesen, és rendben zajlanak le.

A muszlim világban és Afrikában ez nem így megy, mivel ott nem léteznek a hagyományos nemzetállamok, amik megvédenék az egyéni polgárt. Ezekben a társadalmakban az egyénnek nincs más választása, minthogy a klánra támaszkodjon a védelem terén. Az Iszlám esetében a klán/törzs fölött létezik egy még magasabb bizalmi réteg, az Umma, ami a világ összes mohamedánjának a közössége. Az Iszlám (a jelenlegi nyugati értékrend szerint) rendkívüli hűséget követel meg a hívőktől az Ummához, és emiatt a muzulmánok a bizalomnak egy egyedülálló szerkezetével rendelkeznek: az egyén viszonylag lényegtelen a klánhoz vagy a hívők közösségéhez képest, a családban vagy a klánban nagyon nagy a bizalom, az adott ország többi állampolgárában nagyon kevés a bizalom, míg a többi muszlimban, bárhol is legyenek a világon, viszonylag magas a bizalom mértéke. Ez az utóbbi megmagyarázza, hogy a Dzsihád, vagyis az iszlám hódítás, miért volt olyan sikeres a történelem folyamán, és hogy miért olyan nehéz a demokráciának és jogrendnek gyökeret verniük a muzulmán országokban. Ezek az alapvető kultúrális szokások évszázadokon keresztül alakultak ki, és nem lehet őket könnyedén megváltoztatni.

Valószínűleg nehéz kijelenteni, hogy az ún. "alacsony bizalmú" kultúrák alacsonyabb szintűek mint az ún. "magas bizalmú" társadalmak - valóban, mindkettőnek megvannak a vonzó oldalai és az előnyei, és ha magukra hagyjuk őket, akkor mindkettő viszonylag stabilan működik. Viszont könnyű észrevenni, hogy ha elkezdjük keverni őket, akkor abból baj lesz. A nap folyamán többször találjuk szemben magunkat a rabok dilemmájával^**, ahol a döntésünk attól függ, hogy mennyire bízunk meg a másik félben. Egy homogén bizalmi elvárásokkal rendelkező társadalomban rendszerint nyilvánvaló hogy mi fog történni, de egy multikultúrális társadalomban ez már nem egyértelmű. Mi történik ha csúcsforgalomban egy német autóvezetőt átrakunk egy nápolyi kereszteződésbe (vagy vice versa): mit fog csinálni ha pirosra vált a lámpa? Egy ilyen helyzetben az a legjobb védekezés ha az ember "alacsony bizalommal" kezeli a helyzetet, vagyis a legrosszabbat kell feltételezni. Amikor különféle ember csoportok nem integrálódnak be teljesen az új hazájuk társadalmába, akkor rendszerint megtartják a saját "alacsony bizalommal rendelkező" szokásaikat. Ha ez az elkövetkezendő évtizedekben bekövetkezik Nyugat Európában, köszönhetően a nagyszámú muszlim bevándorlónak akik hozzák magukkal a közel keleti szokásaikat [és tegyük hozzá hogy a multikulturalizmusnak pont az a lényege (leszámítva hogy tönkreteszi a nyugatot...), hogy a bevándorlók megtartsák az eredeti szokásaikat, magyarul ne integrálódjanak be.. -- A fordító], akkor ez valószínűleg oda fog vezetni, hogy az európai társadalmak bizalmi szintje csökkenni fog, és valahol a mai európai, és török vagy észak afrikai szintek között fog megállapodni.

Hogy érezhessük, hogy milyen különbség van a nyugati és a muszlim világ bizalmi szintjei között, érdemes megnézni a corruption index of Transparency International weblapot. A korrupció azt jelenti, hogy az egyén a saját klánjának az érdekeit fontosabbnak tartja, mint az államét, vagy a munkaadójáét. A két volt brit gyarmatot Szingapúrt és Hong Kongot leszámítva, a 20 legkevésbé korrupt ország vagy európai, vagy pedig angolszász. Törökország a 65. helyet foglalja Burkina Fasso és Jamaika között, miközben Marokkó a 78. helyen van, Algéria pedig a 97.-en.

A Prospect Magazine azt állítja, hogy hosszútávon a multikultúrális társadalom és a bőkezű jóléti állam nem kompatibilitis egymással, mivel a az adófizetők sokkal kevésbé lesznek hajlandóak segíteni azoknak az állami segélyeken élő embereknek, akikhez nincs kötődésük.

Pont ezen héten, Robert Putman, a Harvard Egyetem professzora és az amerikai társadalmi szerkezet összeomlásával foglalkozó Bowling Alone (magányosan szórakozva) című könyv szerzője, azt mondta a The Financial Times újságnak, hogy ("egy Harvard tanulmány sötét képet fest az etnikai sokoldalúságról"), mivel "minél sokoldalúbb egy közösség, annál kevésbé bíznak a lakosok egymásban - beleértve a szomszédokat a polgármestert." Az FT még hozzáadta, hogy "ha az adatokba beleveszünk más tényezőket is, mint pl. társadalmi réteg és kereset, akkor még nagyobb a bizalomvesztés mértéke." Természetesen van olyan tanulmány is, ami - habár nem nagyon meggyőzően - pont az ellenkezőjét akarja bebizonyítani. Példa erre Marc Hooghe belga professzor Etnikai sokoldalúság, Bizalom és Etnocentrizmus és Európa" című tanulmánya, amiben azt állítja, hogy különféle európai országokban semmiféle kapcsolatot nem talált a bizalmi szint és a bevándorlás között, és azok a tanulmányok, amelyek ezzel ellent mondanak, elhamarkodottak (anélkül hogy az ellenkezőjét kimondaná). Ezt a tanulmányt több szemszögből lehet megtámadni. Pl. a változók dinamikus halmazát hasonlítja össze, pl. a bevándorlásban fellépő változásokat a létező bizalmi szinthez, ahelyett hogy a bizalmi szint hosszú időn keresztül való megváltozását vizsgálná, ami sokkal lényegesebb.

Nincs sok kétség afelől, hogy a multikulturális fantázia haldokló napjait éljük meg. Ennek nagyon szomorú következményei lesznek, és lehet hogy oda fog vezetni, hogy Európa nem lesz a nyugati civilizáció része. Az utódjaink pedig azon fognak gondolkozni, hogy hogyan történthetett meg, hogy olyan sokan elfogadtak valamit, ami nyilvánvalóan ellentmondott a történelemnek és a józan észnek. De akkorra már az akkori értelmiségi elit, Lenin hasznos idiótáihoz^** hasonlóan, el fogják felejteni, hogy mennyire központi szerepük volt a 2000 éves európai kultúra egy nemzedék alatt lezajló szétverésében.