Paradigmák: A PCP1 és PCP2 paradigmák

Szerző: Richard Landes, Second Draft, Augeiász Istállója

2006 December 11

PCP:
PCP1: POLITIKAILAG KORREKT PARADIGMA (LIBERÁLIS^**)
PCP2: POSZT-GYARMATI PARADIGMA (RADIKÁLIS)

Ha a haladó gondolkodás a 18. században a törvény előtti egyenlőséget hirdette (demokrácia) és a 19. században a javakkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos egyenlőséget (szocializmus és kommunizmus), akkor a 20. században a kultúrák egyenlőségét hirdeti. Ez a fejlődés egy elképesztő önkritika segítségével látott napvilágot, aminek a keretében az avantgárd gondolkodók a saját kultúrájuknak a legalapvetőbb és gyakran a tudatalatti elemeit vizsgálgatták, és megpróbálták elitélni azokat a mintákat, értékeket, és tetteket, amelyeket immorálisnak itéltek meg. Más kultúrák tisztelete, különösen azoké, amiket a korábbi nyugatiak "primitívnek" valamint "babonásnak" itéltek, a kultúrális gondokodás fő motorjává vált, különösen a 20. század elején a Boas és tanítványai nevével fémjelzett antropológiai tanulmányok esetében. Azon az elven alapulva, hogy nem érthetünk meg "másokat" empátia nélkül, és hogy nem lehet beleérezni anélkül, hogy visszafognánk a saját mentalitásunkat, különösen ha az értékrendeket itéljük meg...

A második világháború után ez a paradigma lett a legjelentősebb hosszútávú politikai gondolatmód nemzetközi méretekben, azzal megtűzdelve, hogy a gyarmattalanítási folyamat majd sikeresen fel fogja számolni az imperializmust. A Hatvanas Évek, valamint az Új Baloldal sikeresen áthelyezte a klasszikus radikális érdeklődés középpontját a belföldi egyenlőségről a nemzetközi porondra, azon érvek alapján, hogy a nyugat gazdagsága a harmadik világ kirablásán alapul, és hogy a kapitalizmus az imperializmusnak mindössze egy kifinomultabb verziója, ahol az esetek nagyrészében nincs szükség puszta erőszakra.

Edward Said 1979-ben íródott Orientalism című könyve ezt a gondolatmenetet sikeresen a Nyugat "másokról" alkotott véleményének a széleskörű kritikájává transzformálta, és azzal érvelt, hogy az Orienttel kapcsolatos nyugati víziók, a megvetéstől a morbid szexuális álmokon át a romanticizmusig nem mások, mint a saját tudatos és tudatalatti világunk "más" kultúrákra való kivetítése, amiknek a körvonalait rendre rosszul mérjük fel.

Saidnak az Orienttel kapcsolatos félreértéseinknek a kritikája, különösen ha az arab világról van szó, egy széleskörű, és elméletileg kifinomult "poszt-gyarmatiság" eszmerendszerré vált. Ez azt vizsgálja meg, hogy a domináns (hegemón) kultúrák miképpen használják a saját kifejezéseiket (discourse), hogy "bevéssék" az ellenőrzésüket az "alárendelt" lakosságokra. Ezek szerint a nyugati kultúra a masszív katonai és kultúrális imperializmus eszkőzévé válik, ami nagyobb kihatással (globális), és mélyebbreható (kapitalizmus és modernizáció) eredményekkel jár, mint minden más korábbi imperialista kisérlet. Mindez nagymennyiségű akadémiai kutatást és elemzést eredményezett, amelyek megpróbálják megmagyarázni a modern világ legjelentősebb történelmi eseményeit, és megpróbálják megvilágítani a velünk szembenálló problémákat valamint a lehetséges megoldásokat. Ennek a Said által befolyásolt gondolatvilágnak itt található egy széleskörű kivonata, ami a poszt-gyarmati és anti-imperialista irányelveket összegzi.

Ez a paradigma, amin belül megtalálhatjuk mind a radikális megoldást (forradalmi célok, és lelkiismeretfurdalás nélküli ellenséges érzület a nyugat ellen), valamint a liberális megoldást (reformról szóló célok, önkritikus megközelítés), szinte teljesen a markában tartja a legtöbb haladó gondolkodó képzeletét. Szerintük mindez a nyugati gondolkodásnak a szabadságról és a másokkal kapcsolatos tiszteletről szóló legjobb és legavantgárdabb részeinek a logikus kiterjesztése, amibe beletartozik az önkritikus hajlandóság a saját bűneink elismerésére (mint pl. az európai gyarmatosítók viselkedése az amerikai, mind északi, mind déli, bennszülöttekkel szemben). Mindez szerves része annak az önkritikus történelem szemléletnek (histiography), aminek az a célja, hogy elmondja a (nagyjából) hangtalan tömegek történetét különféle újszerű szociális és kulturális vizsgálatok segítségével.

Amikor valaki ebből a szemszögből tekint az arab-izraeli konfliktusra, akkor ez a modern és globális történelemszemlélet szerint az izraeliek mindössze a nyugati imperializmus egy másik példájaként szerepelnek, akik ugyanazon az idejétmúlt (második világháború óta) erőszakos és gyarmati elvek szerint tevékenykednek, és ugyanúgy viselkednek a palesztínokkal szemben, mint ahogy a franciák viselkedtek az algériaiak ellen, vagy ahogy az angolok az indiaiak és dél afrikaiak, és az amerikaiak az indiánok ellen. Eme perspektíva szerint Izrael az elnyomó hatalom, amely a modern technológia segítségével igázza le és zsákmányolja ki - vagy akár etnikailag tisztogatja - az ártatlan lakosságot, aminek az erőszakossága nagyrészt a gyarmatosítók elleni ellenállásból fakad. Izrael a modern nyugati imperializmus Góliátja, a palesztínok pedig a bátor, minden esély ellenére mégis felkelő őslakosok Dávidjai.

A PCP hívei az Izrael és a szomszédai között zajló konfliktusra az izraeli-arab konfiktusként utalnak. Az okok között találhatóak a palesztín állam hiánya, a palesztín területek izraeli megszállása, valamint az izraeli telepesek jelenléte, és a megoldás (a liberális verzió szerint) az 1967-es háborúban megszállt területeken a palesztín állam kialakítása, vagy pedig (a radikális változat szerint) egy, az egész területen egy "bi-nemzeti", szekuláris, és demokratikus állam létrehozása. Arafat pedig azért mondott nemet Camp Davidben, mivel az izraeliek ajánlata nem volt elégséges. 2000 Szeptemberében pedig azért szabadult el a pokol, mivel Sharon elment a Haram al Sharif-hoz, ami a palesztín erőszakot provokálta ki.^** A megoldás pedig úgy nézne ki, hogy Izrael húzodjon vissza a "zöld vonal" mögé (az 1967-es háború előtti határok), és hagyja, hogy a palesztínok létrehozzák a saját autonóm államukat. Természetesen eme elvek szerint az USA egy másik Izraelhez hasonló imperialista-gyarmati hatalom, amelyik Irakban sikeresen felrúgta a dzsihád terrorizmus darázsfészkét, és az Irakból való kivonulás gyengítené a terrorizmust. Mindezekből pedig az következik, hogy a terrorizmus, különösképpen az öngyilkossággal fémjelzett terrorizmus, alapjaiban véve nem más, mint "megszállás" elleni "taktika", és nem pedig egy mélyebben gyökeredző dzsihád ideológia tünete.

A PCP szerint az izraeli-palesztín konfliktussal kapcsolatban a sajtó nem eléggé "elfogulatlan". Egészen mostanáig, a sajtó alapjaiban véve Izrael pártján állott, ami csak növelte a palesztínok sérelmeit. Máshogy beszélnek, attól függően, hogy a harcban állók melyikéről van szó, pl. amikor szigorúbb nyelvezetet használnak a palesztín viselkedéssel kapcsolatban, ami végülis Izraelt segíti. Az aktívabb PCP hívek (PCP2) (more advocacy-minded among such PCPers), azt szeretnék, ha a sajtó becsületes és realisztikus nyelvezetet használna a megszállással és gyarmatosítással kapcsolatban. A nagysajtó (mainstream media) figyelembe veszi a PCP ezen álláspontját, és nem használnak olyan kifejezéseket mint pl. "terrorista", amikor az izraeli civilek ellen elkövetett palesztín támadásokról beszélnek, mivel a) ha ezt csinálják, akkor nyomás alatt lesznek, hogy "kiegyensúlyozottan" az izraeli állami-terrorizmusról is beszéljenek, és b) úgy néznének ki, mintha a palesztínok ellen foglalnának állást. Különféle sajtóorgánumok, mint pl. a brit BBC, hasonló "kiegyensúlyozott" megközelítést alkalmaznak.

ELŐNYÖK:

1. A gyengébbek pártján van.
2. Oly módon kezeli a problémát, ami nem fog erőszakhoz vezetni a mi oldalunkról.
3. Önkritikusan elfogadja, hogy a nyugat hibázott, és ezáltal azzal a lehetőséggel kecsegtet, hogy a mi (és az izraeli) viselkedés megváltozásával positive-sum ^** eredmények válnak lehetővé.
4. A szegénységet hibáztatja a problémákért, és gazdasági segítség fogja megoldani a terrorizmus kérdését.
5. Koherensen kezeli a konfliktust mind az intellektuális (megmagyarázza az eseményeket), és a morális (kimutatja, hogy kik a jó, és kik a rosszfiúk) szinteken.
6. Rengeteg adattal lehet alátámasztani.
7. Az akadémikusok egyetértenek(MESA)
8. Azt az oldalt kritizálja, amelyik nem fog erőszakkal válaszolni a kritikára (tehát nincsenek azonnali következmények).

HÁTRÁNYOK:

1. Anomáliák, amiket a PCP nem igazán magyaráz meg:
   • A globális dzsihádot, amit derivatív és reaktív jelenségként kezel, és amit alábecsül.
   • A palesztín menekülttáborok tragikus története.
   • Az arab világban mindenhol jelenlévő konfliktusok, elnyomás, szegénység, és terrorizmus.
   • Az izraeliek jobban kezelik az arab közembereiket (commoner), mint ahogy az arab országok kezelik a sajátjaikat.
2. Magába foglalja a széleskörű és nem helyénvaló morális egyenlőséget.
3. A megoldások visszafelé sülnek el, és nem csökkentik, hanem növelik az erőszakot (Oszlói Szerződés, valamint a Libanonból és a Gáza Övezetből való kivonulás).
4. Megtagadja "másoktól" az identitásukat, mivel a miáltalunk létrehozott kategóriákba gyömöszöli be őket - ők csak a mi tetteinkre reagálnak.
5. Nem veszi figyelembe a zero-sum viselkedést az alárendeltek részéről.
6. Nem veszi észre a "másik" fél agresszív tendenciáit (rasszizmus, fajirtás, imperializmus, mind nyugati bűnök).
7. Az eltúlzott önkritika miatt nehéz észrevenni a demopatákat ^**.
8. Elfogad minden magyarázatot ami megfelel a modellnek (pl. a "palesztín áldozat elve").
9. Könnyen esik az anti-cionizmusnak álcázott anti-szemitizmus csapdájába.
10. Táplálja a haragot, a morális káröröm állandó felemlegetése Izraellel és az USA-val kapcsolatban (jobban érezzük magunkat, ha Izraelre mutogathatunk).
11. Könnyen az összeesküvési elméletek csapdájába eshet (különösen a radikális PCP2).

TERMINÓGIA:

1. Megszállás.
2. Naqbah.
3. Államilag Támogatott Terrorizmus.
4. Mártír hadműveletek/ellenállás.
5. Kiegyensúlyozott sajtó.

JELLEGBŐL FAKADÓ HIÁNYOSSÁGOK:

1. Liberal Cognitive Egocentrism (LCE) ^**
2. Masochistic Omnipotence Syndrome (MOS)
3. Human Rights Complex (HRC)

NÉPSZERŰ KIFEJEZÉSEK (CATCH PHRASES):

1. Az Iszlám a béke vallása.
2. Meg vagyok győződve arról, hogy a muszlimok/palesztínok messzemenő nagytöbbsége a békével egyetemben jó életet akar.
3. Ha Izrael visszavonulna a "Zöld Vonal" mögé, a palesztínok meg lennének elégedve.
4. A terrorizmust a szegénység és az elkeseredettség okozza.
5. Az egyiknek terrorista, a másiknak szabadságharcos.
6. Bármelyik háromszámjegyű IQ-val rendelkező palesztín tudja, hogy Izrael maradni fog. (The Connection, valamikor késő 2002-ben)
7. Mi más választásuk lenne? (re: öngyilkos merénylők) PCP1.
8. Az ellenállás nem terror! (re: öngyilkos merénylések) PCP2
9. Az anti-cionizmus nem anti-szemitizmus.
10. A cionizmus elősegíti az anti-szemitizmust.
11. Bármikor ha valaki kritizálja Izraelt (vagy Sharont), rögtön anti-szemitizmussal vádolják meg.
12. A megszállás hozza létre az öngyilkos merénylőket, és a megszállás megszünése az öngyilkos merényletek végét is jelenti.
13. A legtöbb arab demokráciát akar.
14. Az arabok igenis akarnak demokráciát, de nem egy amerikai jellegű demokráciát.

Az alapok nagyvonalakban: Ha egyszer egy nép, bármelyik, még a zsidók is, hatalomhoz jut, rögtön 180°-os fordulatot tesz, és ugyanazt csinálja másokkal, a gyengébb népekkel, amit vele is csináltak. Ezzel volt az athéniak érve a milosziak ellen, Nietzsche érve a zsidó-keresztény "rabszolga-moralitás"-sal kapcsolatban, és most ugyanez táplálja a kárörömöt, akik ezt most a hatalomban lévő zsidók, vagyis a cionisták, ellen használják fel.