Az ateista moralitás problémája
Szerző: Richard Landes, Second Draft, Augeiász Istállója
A legutóbbi op-ed cikkében (Created by God to be good) Jeff Jacoby egy különösen helyénvaló kérdést tett fel az ateista "humanizmusról" (amit az Amerikai Humanista Társaság testesít meg), és a bibliai (vagy koráni) moralitással kapcsolatos ellenséges érzületükről.
Az embernek erről Kwame Appiah a The Honor Code: How Moral Revolutions Happen című könyvben lefektetett érvek jutnak az eszébe: vagyis hogy a morális forradalmak nem azért történnek, mivel az emberek a "megfelelően viselkednek" a "megfelelő indokok alapján", (Kant kategorikus imperativának a gyakorlói), hanem azért, mert a társadalomnak (peer-group) a moralitásról alkotott véleménye alapvetően megváltozik: rabszolgaság, párbaj, lábelkötés, stb. azért szünnek meg, mivel a domináns hozzáállás elitéli az ilyesféle viselkedést. Ha a halálig párbajozol és nyersz, mint Aaron Burr, és ezzel be is fejeződik a karriered mivel a társadalom egy izgága baromnak tart, akkor a párbaj nem fog sokáig létezni.
Jacoby kétségbe vonta az Amerikai Humanista Társaság mondandójának a lényegét: "vagyis Istenre és a zsidó-keresztény hagyományokra nincs szükség a morális értékek megtartásához, és az emberi okkeresés jobb útmutató, mint a Biblián alapuló vallások."
Lehetnek az emberek anélkül tisztességesek és morálisak, hogy hinnének egy Istenben, aki azt parancsolja hogy jók legyünk? Persze. Mindig is voltak jószívű és etikus hitetlenek. De mennyi lett ezek az emberek közül a saját okfejtése alapján jószívű és morális, és mennyi egyszerűen azért, mert a társadalom amiben felnőttek ezeket a morális elveket követeli meg?
A kultúránkban még a legszenvedélyesebb ateista sem állíthatja, hogy nem befolyásolta a nyugati civilizáció alapját képező zsidó-keresztény világnézet. "Tudjuk, hogy Isten nélkül is lehet jónak lenni", mondja Speckhardt a CNN-nek. Ebben csak azért lehet biztos, mert egy a zsidó-keresztény kultúrával olyannyira átitatott társadalomban él, hogy ezeket az értékeket természetesnek tekintheti. De egy vallásos örökségek nélküli társadalom olyan lenne, hogy még Speckhard sem akarna ott élni.
És itt van a kutya elásva. Vagyishogy a humanisták végülis potyautasok. Többszáz évnyi a prime divider társadalmakban** eltöltött kemény munka után, ahol a társadalmi és politikai kapcsolatokat a zero-sum ** elve irányította, ők színreléptek. Eme hosszú és kemény évek alatt léteztek az isteni fennhatóság által hajtott emberek, akik szisztematikusan és kemény lemondások árán (időnként az életükről mondtak le) a positive-sum elve alapján élték életüket. Most, miután felnőttünk egy civil társadalomban, ahol gyermekkortól arra vagyunk nevelve hogy együttműködjünk, hogy tartózkodjunk az erőszaktól, és hogy a positive-sum elve alapján kezeljük az emberi kapcsolatainkat, az ilyesfajta viselkedés sokkal könnyebbé vált.
Az Amerikai Humanista Társaság egy ilyen szövegű hirdetést rakott ki: "Miért higgyél egy istenben? Légy jó a jóság kedvéért."
De egy "Vagy te uralkodsz, vagy más fog feletted uralkodni" (rule or be ruled) világban, ahol a jóindulatú emberek a balekok, akik rendszeresen a rövidebbet húzzák, ahol az alfahímek büntetlenül erőszakkal uralkodnak másokon, a "jóság kedvéért" nem fog működni. Mitöbb, ez az ötlet már magában nevetséges.
Egy Isten nélküli világban, nincs nyilvánvaló különbség a gonosz és a jó között. Egyszerűen nem lehet bizonyítani hogy a gyilkosság rossz, ha nincs egy Teremtő aki kijelenteni, hogy "Ne ölj". Okoskodással pedig végképp sehova sem jutunk.
Mitöbb, egy törzsi becsület-szégyen kultúrában addig nem férfi a férfi, amíg nem ölt meg egy másik férfit. Habár a dicsőség megköveteli hogy mindez egy tisztességes kűzdelemben történjen meg, de vannak olyan törzsek, ahol ha nem sikerül egy férfit megölni a szomszédos (tehát rivális/ellenség) törzsből, akkor az egyik nőjüket kell megölni. És azt se feledjük, hogy a spártaiak szezonálisan irtották a helotokat (jobbágyok, a Peloponnészoszi Félsziget korábban szabad görögjei), bárhol is találkoztak velük.
Úgy is lehet gondolkodni -- mint Lenin, Sztálin, és Mao -- a marxizmus elősegítése érdekében nem probléma, ha az ember milliókat öl. Vagy a természet megfigyelésén alapulva azzal is lehet érvelni, hogy a világban az erősebb elnyeli a gyengébbet, tehát a természetes kiválasztódás a mindenáron legerősebb túlélését segíti elő, beleértve a gyengébbek elpusztítását.
Vagyis más szavakkal élve, a zero-sum világ - én nyerek, mivel te buksz - alapjaiban véve radikálisan másképpen működik mint a positive-sum, és nyilvánvalóan a természet sokkal inkább az előbbit támogatja, mint az utóbbit.
Sztálin jusson az eszünkbe, amikor a hagyományos ateista vádaskodásokkal állunk szemben: "többen haltak meg vallásháborúkban mint mint bármi más okból". Ez az érvelés elfelejti a tényt, hogy a két ateista - Sztálin és Mao - több mint 120 millió embert ölt meg a 20. században, az első évszázadban, amikor "ateista" kormányok hadsereggel rendelkeztek. A leggyilkosabb ideológia igencsak gyorsan felzárkózott.
Manapság nekünk, hívőknek és nem hívőknek egyaránt, nyilvánvalónak tűnik, hogy az emberi életnek értéke van, és hogy a leggyengébbeknek külön védettség jár. De akkor is így gondolkoznánk, ha nem létezne a Színai Félszigetről eredő morális hagyomány?
Csakhogy legyen elképzelésünk, hogy a görögöknek miféle viselkedést tartottak csodálatra méltónak a színai revelációk korában (i.e. 13. század), érdemes elolvasni Eli Sagannak a Vágy az Irtásra (Lust to Annihilate) című könyvét.
Az ókorban nyilvánvalónak tünt, hogy a beteges csecsemőket el kellett pusztítani. A római filozófus Seneca 2,000 évvel ezelőtt írta, hogy "minden egyes gyengének vagy abnormálisnak született gyermeket vízbe fojtunk", miközben hangsúlyozta, hogy "nem a düh, hanem a józanság" szentesíti a problematikus csecsemők meggyilkolását.
A nyugati civilizáción belüli gyermek elhagyással foglalkozó Az Ismeretlenek Jószívűsége című könyvében John Boswell kezdésképp több korai keresztény teológust említ meg, akik óva intettek a prostitúció ellen. Nem azért, mert ezzel esetleg megcsalják a feleségüket, hanem azért, mert esetleg vérfertőzést követnek el. Miképpen? Úgy, hogy a saját gyermekeikkel hálnak - akár fiú akár nő - akit születéskor elhagytak, és mások pedig szexrabszolgának neveltek fel (3. oldal). És ne feledjük, hogy ezek nem a birodalmi időszak keresztény közösségei, amikor sokan azért váltak kereszténnyé, mivel előnyös volt a császár oldalán lenni; nem, ez a 2. és 3. század, amikor a kereszténység korai tüze még mindig - vagyis elvileg - lobogott.
Az Isten, aki minket teremtett, jónak teremtett minket. Nem, az ésszerűség magában nem elég ahhoz, hogy az embereket humánussá tegye.
A liberális kognitív egocentrizmusnak ** köszönhetően szisztematikusan összekeverjük az embert az emberségességgel, továbbá azt hisszük, hogy a nyugati morális vívmányok megegyeznek az ember alaptermészetével. Az elképzelés, hogy a nácik és a dzsihádisták kegyetlen kapzsisága dehumanizálja őket, a helyzet félreértésén alapul. A kegyetlen kapzsiság emberi. Nem pedig emberségesség. De azért mert valaki ember, nem adja meg neki a jogot, hogy emberségesnek véljék - ez erőfeszítésbe kerül.
A gyilkosság csak akkor lesz kategórikusan gonosz, ha van egy Isten, ami ezt tiltja. Ha ez nem áll fenn, akkor az elfogadhatatlansága nem más, mint vélemény kérdése. Mao és Seneca jóváhagyta a gyilkosságot. Mi nem. Kik vagyunk mi, hogy kijelentsük, hogy nincs igazuk?
Az Isten, aki minket teremtett, jónak teremtett minket. Az ateisták hihetik -- és egy egész kis vagyont költenek ennek a véleménynek a terjesztésére -- hogy "Isten nélkül" ls lehetünk jók. De az ember története ezt végképp nem támasztja alá.
De még nincs vége. Az egy dolog, hogy azzal érvelünk, hogy "a jóság" kédvéért legyünk jók. Az viszont a dolgok másik oldala, hogy mindenki mást, ebben az esetben a vallásokat, becsméreljük, mivel ők más úton közelítik meg a jóságot.
A humanisták a zero-sum gondolkodásnak ugyanabba a csapdájába estek bele, mint amibe a felvilágosodás és a Francia Forradalom, vagyis hogy meg voltak győződve arról, hogy nemcsak hogy az egész világ számára hoznak törvényeket, hanem hogy a zsenialitásuk túlszárnyal minden más korábbi törvényhozót. (És ez az önhittség hozzájárult a Terrorhoz, ami a gyilkosságot elfogadható "eszköznek" találta a politikai rend betartásához.) Mindent összevetve a felvilágosodás magáévá tette a kereszténység és az iszlám visszataszító viselkedését, hogy lecserélték, vagy eltörölték, ami őket megelőzte.
Mily irónia, hogy amikor a Római Birodalom keresztényjeinek dönteni kellett a zsidók és a rómaiak között, vagyis hogy melyiknek a világnézete alapján hozzanak létre egy jószándékkal hajtott jóemberekből álló világot, a rómaiakat választották, annak ellenére, hogy morálisan a keresztények sokkal közelebb álltak a zsidókhoz, mint a pogányokhoz. (A csecsemőgyilkosság elfogadása, amit a zsidók sohasen csináltak, alátámasztja, hogy mivel jár, ha nagyszámban fogadnak be pogányságból megtérteket, akik sohasem hagyták abba ezt a szokást.)
Az ember elvárná, hogy akik szerint ilyen könnyű "jónak" lenni, képesek legyenek felülemelkedni a pitiáner irigységen és morális kárörmön, ami szerint akkor lesz valami nagyobb ha valami mást kisebbé tesz, és ehelyett kezet fogjanak a vallásos emberekkel, akik azzal érvelnek, hogy "Isten kedvéért" legyünk jók. De úgy látszik, hogy ez nem nyilvánvaló, még a kivételesen "józan" embereknek sem.
Gondolom hogy ez egy nagyon jó érzés lehet, hogy valaki azt gondolja magáról hogy az emberi moralitás spiccén van, még akkor is, ha ez csak egy álom (ami bármikor rémálommá válhat).
