Nyitólap

Klíma | Európa | Közel-Kelet | Egyéb | Társadalom | ENSZ | Amerika | Linkek

Összegzés: Angliában egy angol férfit muzulmánok fellöktek a metróban, és utána "takarodj az utunkból te hitetlen rabszolga" felszólítással zavarták el. Az illető megpróbált panaszt emelni a metrórendőrségnél. Mi volt a rendőrök válasza? Közölték vele, hogyha nem takarodik el, akkor feljelentik a Faji Kapcsolatok Törvénye alapján, mivel nem képes felfogni, hogy ez része a kultúrájuknak.

Anglia meghódítása lépésről lépésre

Szerző: Richard Landes, Second Draft, Augeiász Istállója

2007 Január 05


Valaki ezt a hozzászólást küldte be a Dhimmiwatch weboldalra a A muszlimok angliai viselkedésével kapcsolatban. Ennek a kommentnek a következményei mind félelmetesek, mind gigantikusak. Úgy látszik, hogy Angliában a rendőrség arra ösztökéli a saját állampolgárait, hogy fogadják el a dhimmi** mivoltukat.

Az utolsó cikkeddel csak egyetérteni tudok. Igen, a muszlimok idegenek közöttünk. Londonban minden nap - akár a metrón, a boltokban, a parkokban, miközben bevásárolok, vagy a napi teendőimet intézem - szembesülök ezzel az érzéssel.

Manapság Londonban a muszlimok máshogy öltöznek, bunkók a helyiekkel szemben, tolakodnak, üvöltenek velünk, az öklüket rázzák, és a nyilvánosság előtt hangosan "értéktelen hitetlen"-nek titulálnak minket hangosan. Négy nappal ezelőtt, miközben megpróbáltam feltölteni az Oyster kártyámat az egyik automatánál a metróban, egy muszlim pár félrelökött. Nem voltak egyedül. Úgy néz ki, hogy a rámszánt 10 másodpercnél többet töltöttem az automatánál, és három termetes férfi félrelökött. Amikor mindezt szóvátettem akkor szó szerint lenyomtak a padlóra, és elkezdték használni az automatát.

Egy zsúfolt és türelmetlen városban mint pl. Londonban az ilyen nem váratlan, de a sértés igencsak meglepett. A csoport legidősebb férfitagja, aki a szokásos nevetséges muzulmán maskarában volt, egyenesen rámnézett, és egészen tiszta angolsággal mondta (szó szerint), hogy "Takarodj az utunkból te hitetlen rabszolga."

El lehet képzelni, hogy hogyan éreztem magam. Hogy a saját fővárosomban így megsértsenek. Csak nagyon nagy erőfeszítések árán értem el, hogy ne csináljak valami olyat, amit esetleg később megbánnék.

Mivel tudtam hogy az egész esetet a metrórendőrség kamerái felvették, ezért három órával később, amikor befejeztem az ügyes-bajos teendőimet, elmentem a Broadway-ra a Közlekedési Rendőrségre, hogy panaszt emeljek. Csak azt nem tudom, hogy miért tettem ezt. Nemcsak hogy senki sem volt hajlandó komolyan venni a "támadási és sértési" panaszomat, még arra sem voltak képesek hogy egyáltalál belekezdjenek a papírmunkába, arról meg ne is beszéljünk, hogy egyáltalán nem érdekelte őket, hogy megkeressék, és megnézzék a videó felvételeket. Mitöbb, a rendőrtiszt akivel beszéltem azt mondta, hogy "nyeljem le a büszkeségemet", és fogadjam el, mivel, és most szó szerint idézem, egész egyszerűen rasszista vagy, és ne felejtsd el, hogy ez náluk része a kultúrának' (you are just being racist and you have to remember that it's cultural with them.)

Ebben a pillanatban azt mondtam nekik, hogy úgy éreztem hogy fizikailag bántalmaztak, és hogy nagyon örülnék, ha kivizsgálnák a panaszomat. Ekkor jött el az a pillanat, amikor kezdett tele lenni a hócipőm. Amikor ezt ki mertem mondani, a tiszt figyelmeztetett, hogy ha továbbra is bosszantom őket, akkor az 1976-os Faji Kapcsolatok Törvénye (Race Relations Act), valamint a 2000-es kiegészítése alapján, be fognak perelni.

Feladtam. Időnként a gyávaság hasznosabb mint a bátorság. De végülis mi a fenét csináljak? Hát nem ők nyertek? A saját hazámban azok a hatalmak kényszerítettek bele a dhimmi pozícióba, amelyeknek meg kellett volna védeniük.

"Mindenkinek boldog új évet", mondtam megkeseredve.

Dominic.

Ezt a történetet hihetőnek, és félelmetesnek is tartom egyszerre.

A rendőrség katasztrófálisan reagált az eseményekre. Elvárják a britektől, hogy az arcizmuk rezzenése nélkül nyeljék le a sértegetéseket, és hogy maradjanak csendben, miközben pedig bátorítják azt a vallásos maffiát, amelyik épp kiterjeszti a csápjait a köztérre. Mindez kétségbe vonja azt az állítást, hogy a muszlimok túlságosan kevesen vannak ahhoz, hogy lenyúlják az országokat. Habár a lakosságnak csak 5%-át teszik ki, már olyan aggresszívan viselkednek, amit egy önmagát becsülő kultúra sem fogadna el egy ilyen apró kisebbségtől. Nem a többségben levésüknek a függvénye, hogy a muszlimok vajon "lenyúlják"-e Európát, városról városra, országról országra. A maffia hatalomátvételéhez mindössze egy aggresszív kisebbségre, és egy passzív többségre van szükség.

Lehet beszélni a becsület-szégyen kultúra félreértéséről, és hogy ezáltal hagyják, hogy szépen átvegye a hatalmat... [A becsület-szégyen kultúra megértéséhez érdemes elolvasni a Paradigmák: A becsület-szégyen és a dzsihád paradigmák fordításomat.. -- A fordító]

A fordító által hozzáadott magyar megjegyzések


A fordító lábjegyzetei

Dhimmi
A dhimmi, a klasszikus iszlám jogi és politikai tanok szerint olyan személy aki muszlim országban él, és egy hivatalosan eltűrt nem muszlim valláshoz tartozik. A szószerinti jelentés "védett személy". Mind jogi elvek és gyakorlati tapasztalatok szerint, a dhimminek kevesebb joga és kötelessége van mint a muszlimnak. (Forrás: Wikipedia). Abban az értelemben is használják (mint pl. itt), ha valaki a saját országában másodrangú állampolgárrá válik.
 

 
 
 
 
 
 

További infó