Nyitólap

Klíma | Európa | Közel-Kelet | Egyéb | Társadalom | ENSZ | Amerika | Linkek

Összegzés: Egy indiából származó orvos lehangoló véleménye a jóléti állam működéséről


Mottók:

A jóléti állam működés közben

Szerző: Osho

2008 November 16


Egy levél a Guardianhoz

Adriana Lukas (London)  UK affairs

Azt hiszem, hogy ezt érdemes itt megosztani:

Dear Ms Featherstone

Azt hiszem, hogy az ilyen szomorú eseményekért elsősorban a Guardian véleményformálóinak kellene bocsánatot kérniük. Hadd magyarázzam el.

A múlt héten (mint doktor) meglátogattam egy családot egy államilag támogatott lakásban (council estate). Az anya aggódott a 12 éves fia miatt. Nagyon örült, hogy az idősebbik fia incapacity (rokkantnyugdij?) támogatáson élt, tehát anyagilag jól el volt látva. Semmi baj sem volt ezzel a fiúval, ami miatt szükség lett volna erre a rokkantnyugdíjra, de ez egy másik történet. A nőnek volt még egy 14 éves lánya is, aki, miközben ott voltam, állandóan vitázott az anyjával, hogy kell a pénz cigarettára. A három gyermeknek három különböző apjuk van, és egyik sincs a képben. A gyermekek, miközben látszott, hogy még mindig gyerekek, rosszindulatú szemtelenséggel voltak tele. Látom, hogy "hátrányos helyzetből származó" felnőttekké fognak válni. Sajnáltam őket a csapda miatt amibe estek - a csapdába, amit közvetlenül a jóléti állam vetett ki nekik, és amit a család, és mindenki a környéken egy életmódbeli lehetőségnek tekintett. Nyomorban élnek, de ennek ellenére több anyagi gazdagságban, mint szinte mindenkit, akit Indiában ismertem; bizonyosan jobbak az anyagi körülményeik, mint amikkel én rendelkeztem Delhiben fiatal koromban.

A Guardian ezeket az embereket szegényként írja le. A Munkáspárt pénzzel akarja segíteni a családot. A Guardian olvasói, (köszönhetően) az önelégült áhítatosságuknak, az intellektuális lustaságuknak, és az álszent aggodalomnak álcázott ostobaságuk miatt, Margaret Thatchert hibáztatják ezért az állapotért. Régen Delhi nyomornegyedeiben foglalkoztam a gyerekekkel; szinte semmijük sem volt, de még a legnyomorékabb is megpróbált valamit elérni.

Nagy Britannia reménytelen egy eset. A civilizációk nem halnak meg, hanem öngyilkosok lesznek, de ez az öngyilkosság előtt a Guardiant olvassák és hiszik.

Őszinte és mély sajnálattal érzek a jóléti állam gyermekáldozatai iránt. Habár India nyomortelepein sokkal de sokkal rosszabbul élnek a gyermekek, ennek ellenére több méltóságot, és bizonyosan több reményt tapasztaltam közöttük.

Nem vagyok biztos, hogy megérti-e ezt a levelet. Túlságosan fáradt vagyok ahhoz, hogy tovább magyarázzam. Vagy megérti, vagy nem. De akárhogy is, semmit sem fog számítani.

Azt hiszem, hogy érzem, hogy mit érez.

via Old Holborn

A fordító által hozzáadott magyar megjegyzések


Magányvélemény

Sokat töprengtem a nyugat hanyatlásának az okain, és én is arra következtetésre jutottam, hogy eme hanyatlásnak az egyik legjelentősebb oka a jóléti állam. Persze vannak, mint pl. Oswald Spengler német filozófus/történész, aki szerint ennek a hanyatlásnak sokkal mélyebb okai vannak.

--

Végülis mi az életnek a célja? A kűzdelem, hogy dolgozzunk és lássuk a munkánk gyümölcsét. Hogy legyen családunk és hogy felneveljük a gyermekeinket. És hogy elmondhassuk majd az életünk alkonyán, hogy igenis, valamit alkottunk, és a világ gazdagabb és jobb, és ehhez egy icipicit a mi munkánk is hozzájárult. Hogy elmondhassuk, hogy embert faragtunk a gyermekeinkből, és nem kell aggódni a jövőjük miatt. Természetesen mindez egy jó adag felelősséggel, és kockázattal is jár. (Ezzel a felelősség témával kapcsolatban érdemes elolvasni a Mi történik ha egy társadalomban kiiktatjuk a kockázatot? fordításomat, és különösen azokat a részeket, ahol a szerző a demográfiáról, és egy "társadalom egészségéről" beszél.) Ez a kűzdelem és felelősségérzet adja az élet értelmét, és ad méltóságot és büszkeséget az embernek.

A jóléti állam a sikerélménynek ezt az érzését veszi el. Egy jóléti államban az embernek nem kell törnie magát, hogy legyen egy minimális életszínvonala. Bizonyos helyeken egész jól meg lehet élni segélyekből. Akármennyire nem dolgozom, valahogy megélek. A másik oldalról megközelítve pedig akármennyire keményen dolgozom (követve a törvényeket...), nem fogok sokkal de sokkal jobban élni, mivel az állam elveszi a "fölös" pénzemet, hogy "segítse" azokat, akik "gyengébb körülmények között élnek".

Miért van fedél a fejem felett? Azért, mert megdolgoztam érte, vagy azért, mert az állam odarakta? Miért tudok enni? Azért, mert a megdolgoztam érte, vagy azért, mert az állam, akármi is történjen, nem fogja hagyni, hogy éhen maradjak? Miért él elfogadható/jó körülmények között a családom? Azért, mert keményen dolgozom, vagy pedig azért, mert havonta jönnek a csekkek az államtól? Ha valaki a második opciókat választotta ezekre a kérdésekre, akkor az az ember fölösleges. Nem azért él jól a családja, mert megdolgozik érte, hanem azért, mert állampapa "kisegíti" őket. Nem azért van étel az asztalon, mert megdolgozik érte, hanem mert az állampapa "odarakta". Nem azért van fedél a feje (es a családja) felett, mert megdolgozott érte, hanem mert az állampapa gondoskodott erről is. Vagyis az állampapa átvette a családfő szerepét, és az eredeti családfő akár el is mehet, mivel nincs rá szükség. Ez az ember elveszítette a méltóságát, a büszkeségét. Nem ő keresi meg a kenyerét, hanem valaki más, és az a rendszer, ami ezt csinálja az emberekkel, feleslegessé teszi őket, az nem egy jó rendszer.

Egy másik fontos témába vágó elem a szolidaritás. Ha látom, hogy valaki bajban van, és nem tudok segíteni neki, akkor "ellenállok a rendszernek", pl. elmegyek tüntetni, vagy tüntetésképpen lemondok bizonyos dolgokról, vagy bojkottálom a problémáját kiváltó okot, és bizonyos extrém esetekben még az életemet is hajlandó vagyok kockáztatni. Röviden összefoglalva, tehát a szolidaritásnak az a lényege, hogy az ő problémáját a saját problémámként kezelem.

--

Véleményem szerint mindenféle rendszernek, legyen az társadalmi, gazdasági, stb. egy, kettő, vagy három kérdést kell megválaszolnia. 1) Képes-e a rendszer fenntartani önmagát. Ha igen, akkor nincs baj, mivel a rendszer életképes. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a rendszer igazságos, vagy hogy jó benne élni, hanem mindössze azt jelenti, hogy a rendszer megteremti a fennmaradásához szükséges javakat. Ha ez nem igaz, akkor belép a képbe a második kérdés. 2) Ha a rendszer nem képes fenntartani önmagát, akkor képes-e úgy megreformálni önmagát, hogy kiküszöbölje a fellépett problémákat. Ha igen, akkor megint nincs probléma. 3) Ha viszont nem, és amikor a rendszer összeomlik, képes-e visszaállítani az eredeti, vagyis a létrejöttekor fennálló állapotokat? Ha igen, akkor nincs különösebb probléma. Akkor van baj, ha ez az ezekszerint életképtelen rendszer olyan negatív változásokat idézett elő, amik lehetetlenné teszik az eredeti helyzet visszaállítását.

És a jóléti állam itt követi el a hatalmas pusztítását. Egy működő jóléti állam létrejöttéhez szükség van a jó munkamorálra, a korrupció hiányára vagy legalábbis minimális szinten tartására, a társadalmon belüli szolidaritásra és minden szinten a bizalomra. (A működő szót nem véletlenül hangsúlyoztam ki...)

Munkamorál. A jó munkamorál kialakulásához több dologra van szükség. 1) Az emberek többet akarjanak, mint amire szükség van a létfennmaradáshoz. 2) Az ember lássa a munkájának a gyűmölcsét, vagyis ha többet dolgozik, akkor többje van, és ha sokkal többet dolgozik, akkor sokkal többje van. Röviden, ha megdolgozom érte, akkor az enyém. Ebből következik, hogy aki kevesebbet dolgozik, annak ... kevesebbje legyen, és aki nem akar dolgozni, az, maximum az abszolút létminimumot kapja, és azt se kegyesen. Itt nem véletlenül emeltem ki az "akar" szót, mivel vannak, akik nem saját hibából nem képesek dolgozni. Ezeken az embereken kutya kötelességünk hogy segítsünk, de ez már szolidaritásba tartozik.

Korrupció. Azt hiszem, hogy a korrupció negatív hatásairól nem kell sokat írni. Talán azt a mondást jegyezném meg, hogy "A hatalom korrumpál, és abszolút hatalom abszolút korrumpál".

Szolidaritás. A szolidaritás társadalmi szinten való kialakulásához többek között szükség van vagy egy homogén társadalomra, vagy legalább egy olyan heterogén társadalomra, ahol "mindenki húzza az igát". Magyarul az ingyenélést ne díjazzák (és főleg ne hozzanak létre egy egész ilyen réteget, akik viszont megbízható szavazók lesznek...). Természetesen mindig is vannak, akik visszaélnek a szolidaritással, de véleményem szerint ezek az emberek eléggé kevesen vannak, és a rendszer képes túlélni őket. Akkor van baj, ha az embereknek érdekükké válik, hogy visszaéljenek a szolidaritással, mivel ekkor a visszaélők száma drasztikusan megnövekedhet.

Társadalmon belüli bizalom. (Itt most nem az egyéni pszichopatákról, bűnszervezetekről, vagy politikai indíttatású csoportosulásokról van szó, akik kihasználják/aláássák a társadalmon belüli bizalmat.) A nyugati társadalmak egyik jellemzője a klánok, törzsek, kasztok, kiterjedt családok, valláson alapuló társadalmi szerveződések, stb. eltünése, vagyis hogy a viszonylag szűk családon és érdeklődési körökön kívül nem nagyon vannak más társadalmi csoportosulások. Röviden kifejezve, a szomszédomra nem úgy tekintek, mint egy más törzshöz tartozóra, vagy más templomba járóra, hanem mint egy magyarra (vagy az én esetemben kanadaira), vagyis csoportbelire. Véleményem szerint ez tette lehetővé a liberális demokráciák (a jog uralma) kialakulását, mivel pl. ha valami vitám van a szomszédommal, akkor nem kell amiatt aggódnom, hogy a szomszédom és a bíró ugyanabba törzsbe tartozik, tehát a bírónak nincs csoportosuláson alapuló érdeke az itélet meghozatalában. Amiatt pedig végképp nem kell aggódnom, hogy egy társadalmi csoport megragadja a hatalmat, a döntések hozatalánál a saját törzsük/szektájuk/stb. célja a döntő, és a törvényeket is úgy alakítják, hogy ők jussanak előre. Jó példa volt erre a Szaddam Husszein féle Irak (tikriti törzs, szunnik), az Asszad véle Szíria (alawite), stb. Mivel ezek a véren/valláson alapuló társadalmi csoportosulások a nyugaton belül eltüntek, ezért nem kell amiatt aggódnom, hogy a hatalom nem a jog szerint fog eljárni, és emiatt (és ha a korrupció nem számottevő...) megbízom a hatalomban.

A jóléti társadalom által okozott károk

Munkamorál. Mint írtam, ha többet dolgozom akkor több marad, és ha sokkal többet dolgozom, akkor sokkal több marad. A progesszív adóztatás ezt vagy csökkenti, vagy extrém esetekben gyakorlatilag megszünteti. Nem csoda, hogy annyi híres ember él mini-állam adóparadicsomokban... Mi értelme van a több munkának, ha a gyümölcseit elveszik tőlem, és odaadják másnak, aki megközelítőleg sem töri annyira mint én? Mennyi ideig fog megmaradni a jó minőségű munkamorál egy olyan társadalomban, amelyik nem díjazza az erőfeszítést?

Korrupció. Mint írtam, a hatalom korrumpál, és az abszolút hatalom abszolút korrumpál. Egy másik idevágó gondolat, hogyha valahol sok pénz van, és főleg ha ennek a pénznek "nincs gazdája" (magyarul az adóból befolyt összegek), akkor azt előbb utóbb valaki el fogja költeni. És persze olyan dolgokra fogja elkölteni, amik az ő érdekében állnak. Ez pedig rendkívüli melegágyat szolgáltat a korrupciónak.

Szolidaritás. Habár ez nem kimondottan a jóléti állam hibája, de mégis, mi történik, ha egy eddig homogén társadalmat dehomogenizálnak, és a beimportált népcsoportok előnyöket élveznek? Sok brit, skandináv, francia, vagyis nyugat európai rémtörténetet olvastam erről a témáról, annyit, hogy nem vagyok képes őket elszigetelt problémákként kezelni. Meddig fog az ilyen társadalmakban létezni a szolidaritás? Ki fogok állni a szomszédom mellett, hogy megvédjem a jogait, de tudom, hogy mindössze annyi közös van közöttünk, hogy mindketten Homo Sapiensek vagyunk? És föleg, mi történik (via), ha az állam/elit szándékosan úgy fel akarja higítani a társadalmat, hogy a többségről már ne is lehessen beszélni? (Releváns részek fordítása: A cél Norvégia újradefiniálása ... a legfontosabb dolog most az, hogy olyan alaposan szétszedjük a többséget, hogy sohase lehessen ezentúl többségnek nevezni (The most important blank spot exists now in deconstructing the majority so thoroughly that it can never be called the majority again)). Mégegyszer, meddig fog létezni egy ilyen társadalomban a szolidaritás?

Társadalmon belüli bizalom. Ha egy társadalomba elkezdenek nagyszámban importálni olyan embereket, akiknek amúgy semmi közük sincs az adott társadalomhoz, és ráadásul arra bátorítják őket, hogy még véletlenül se illeszkedjenek be a fogadó társadalomba, ott előbb utóbb el fog tünni a társadalmon belüli bizalom. Létre fognak jönni a vallási/véri/bőrszín/törzsi csoportok, és az emberek a saját fajtájuk felé fognak fordulni, amikor bajban vannak.

--

Szerintem a jóléti társadalom ezeket az alapvető társadalmi normákat teszi tönkre. Mindez nem 1-2 év alatt zajlik le, hanem évtizedek szükségesek a kialakulásukhoz. Ez egy lassított menetű leépülés, amit a lassúsága miatt nagyon nehéz átlátni. Az első generáció, akik még erős munkamorállal bírtak, nem fogják kihasználni a rendszert, mivel nekik szégyenteljes más munkájából megélni. De az őket követő generációk számára ez már természetes lesz. (Itt Kanadában egy volt munkahelyem a csőd szélén állt, és meglepődve tapasztaltam, hogy sokan nem kerestek állást, mivel tudták, ha elbocsájtják őket, akkor majd kapnak munkanélküli segélyt. Olyan is volt, aki ebből a pénzből utazni akart. Ezek az emberek amúgy alapjában véve nem ingyenélő emberek voltak.) A szolidaritás elgyengítéséhez is évtizedekre van szükség, csakúgy, mint a társadalmon belüli bizalom aláaknázásához is. De amikor ezek bekövetkeznek, vagyis amikor a jóléti társadalom már nem életképes, viszont a felismerhetetlenségig (és negatívan) megváltoztatta a létrejöttéhez szükséges előfeltételeket, nos, ez nem lesz egy szép világ. Egyenlőre most még feltérképezetlen területeken hajózunk, mivel még egy társadalom sem volt ilyen helyzetben. Kisérleti nyulak vagyunk, mások kisérleteinek a tárgyai, és nem tudjuk, hogy a kisérlet, hova fog vezetni, és hogy mi fog történni velünk. Csak remélhetjük, hogy mások majd fognak tanulni a hibáinkból (lesz mit).

Sajnálom a fiatalokat, övéké a jövő.

 
 
 
 
 
 

További infó