Nyitólap

Klíma | Európa | Közel-Kelet | Egyéb | Társadalom | ENSZ | Amerika | Linkek

Összegzés: Könyvismertető: Andrew Bostom, A Dzsihád Öröksége. Információ a dzsihádról, amit a mai politikailag korrekt világban (ahol a nyugat a hibás mindenért) nem hallani.

Tiltott történelem

Szerző: Bruce Thornton

2005 Szeptember 09


Négy évvel 9/11 után, a katasztrófával kapcsolatos viták még mindig a hírszerző szolgálatok valamint a kormány szervezetek intézményes hiányosságaival foglalkoznak. De ugyanakkor a tágabb értelemben vett intellektuális és kultúrális korrupció, ami részben lehetővé tette a rossz döntéseket és hibákat, nem kap elég nyilvános figyelmet. Példának vehetjük az oktatást. Az oktatás politizálása, ami a hatvanas években felgyorsult, kompromittálta az Iszlám és Közel Kelettel kapcsolatos tanszékeket, jóval azelőtt amielőtt még az iszlám terrorizmus megjelent a kultúrális radarunkon. Emiatt az ideológiai torzulás miatt, a több évszázados konszenzus az Iszlám aggresszív, intoleráns, és terjeszkedő mivoltával kapcsolatban -- amit mind a történelmi tények, valamint a Korán valamint a muzulmán teológusok és bírók szavai is alátámasztanak -- el lettek dobva, mivel ellentmondottak a nyugat-ellenes politikai és ideológiai ágendának.

Ebben a politizált véleményben (narrative), a nyugat a történelem elsőszámú közellensége, és a gyarmatosítás valamint az imperializmus, a nyugat elsőszámú bűnei, a felelősek az elnyomásért valamint az világ összes bajáért. Az Iszlámmal és a Közel Kelettel kapcsolatban pedig a nyugati tudósokat azzal vádolták meg, hogy létrehozták az "orientalizmust", a lealacsonyító mítoszok és sztereotípiák áltudományát, ami alapján megindokolták a gyarmatosítást és az imperialista kizsákmányolást. Néhány kivételt leszámítva az orientalizmus mítosza sok Iszlámmal foglalkozó amerikai és európai egyetemi tudóst zavart össze (corrupt). Ennek eredményeképpen a történelmet egy melodrámává redukálták, ahol a nemes, toleráns, és kultúrált iszlám világot jogtalanul megtámadta az intoleráns és kapzsi Nyugat, és a bajt csak tetézte hogy a keresztény bigottság és fajgyűlölő sztereotípiák vérszomjas dzsihád harcosoknak állította be az ellenséget. A történelem eme orwelli átírása szerint a Közel Kelet összes problémája nem az Iszlámon vagy az arab kormányokon belüli működési zavarban leledzik, hanem a Nyugat, valamint a közel keleti csatlósa, Izrael, bűnei között.

A bátor tudósok között akik megpróbálják tisztába rakni a dolgokat -- Bernard Lewis, Martin Kramer, Daniel Pipes, Robert Spencer, Bat Ye-or, Ibn Warraq hogy csak párat megnevezzünk -- újabban Dr. Andrew G. Bostom az egyik legfáradhatatlanabb. Az American Thinker-en megjelenő cikkjeiben Dr. Bostom leleplezi a politizált magyarázatokat, féligazságokat, és szemenszedett hazugságokat, amiket az ellenségeink valamint nyugati segítőik terjesztenek hogy elfedjék a valóságot. Most pedig Mr. Bostom összeszerkesztett egy felbecsülhetetlen értékű kollekciót a dzsiháddal kapcsolatos eredeti dokumentumokból és tudományos megjegyzésekből. Ez a tömör kivonat bemutatja, hogy 14 évszázadon keresztül az Iszlám Dzsihád pontosan azt jelenti amit bin Laden, Zarkavi, és más ún. "iszlám fundamentalisták" értenek alatta: egy háborút aminek az a célja hogy az egész világ elfogadja az Iszlámot, vagy pedig azok akik ezt nem fogadják el meghaljanak, vagy pedig intoleráns és megalázó körülmények között éljenek, ahol a hitetlen mindennap szembetalálkozik a saját alacsonyabbrendűségével, valamint az iszlám feljebbvalói felsőbbrendűségével.

Mivel az oktatás ideológiai és politikai romlottsága adva van, ezért nem meglepő hogy egy orvosnak kellett felvennie a kesztyűt, és átvenni a gyermek szerepét aki elüvölti magát hogy az utcán lefelé bukdácsoló akadémiai király meztelen. A 17. századbeli Sir Thomas Browne-tól Raymond Tallis-ig manapság, az orvosok gyakran vizsgálták meg és leplezték le a tanárok (academics) és tudósok hülyeségeit. Ez nem meglepő, mivel az elefántcsont torony lakóival ellentétben -- akik ritkán felelnek az ötleteikért, tehát elszórakozhatnak az absztrakt elmélkedéseikkel a veszélyekre való tekintet nélkül -- az orvosok a valós világban élnek ami tele van szenvedéssel és betegséggel, ahol a konkrét bizonyítékoknak és praktikus megoldásoknak nagy az értéke, és ahol a felelősség szó szerint élet és halál kérdése. És az Iszlám igazi természetével kapcsolatban ez a fontos tény: ez nem rakéta tudomány. Elég ha az ember egy pillantást vet a történelmi tényekre, elolvassa a Koránt és a hadith-ot** valamint az elmúlt évszázadok muszlim teológia és igazságszolgáltatás értelmezését, és máris látszik hogy a ma dzsihádistái nem "térítették el" vagy "torzították" az Iszlámot, hanem egyszerűen a hagyományokat követik.

A The Legacy of Jihad (A Dzsihád Öröksége) pontosan ezt a folyamatosságot mutatja ki. Bostom az olyan jellegű propagandák bemutatásával kezdi a könyvét, amelyek arra késztették hogy tollat ragadjon. Vegyük például John Espositot, a Georgetown egyetem professzorát, aki azt mondta hogy a keresztes hadjáratok előtti öt évszázadot a kereszténység és iszlám közötti "békés együttélés" jellemezte, amit az európai kapzsiság és hataloméhség tett tönkre a keresztes hadjáratok révén. Bostom egyszerűen Bat Ye'ort idézi, aki beszélt a "fosztogatásokról, rabszolga sorba kényszerítésről, deportációkról, mészárlásokról, stb." amik a Földközi Tenger, a Közel Kelet, valamint Dél Ázsia környéki iszlám pusztításokat követte. Vagy hallgassuk csak meg Khaled Abou El Fadl-ot, az UCLA jogi professzorát: "'Az iszlám hagyományokban a szent háború fogalma nem létezik. A dzsihád egész egyszerűen azt jelenti, hogy az ember keményen kűzd egy igaz célért (just cause).'" Bostom egész egyszerűen úgy leplezi le az ilyen féle szofizmusokat, hogy az iszlám tudósokat idézi, mint pl. Ibn Khaldunt (meghalt: 1406): "'A mohamedán közösségen belül a szent háború vallási feladat a [muszlim] küldetés egyetemessége, valamint mások iszlámra való térítése, akár meggyőzés akár erőszak útján, kötelessége miatt.'" (In the Muslim community, the holy war is a religious duty, because of the universalism of the [Muslim] mission and [the obligation to] convert everybody to Islam either by persuasion or by force.) Vagy figyeljünk Ibn Taymiyyah-ra (meghalt: 1328): "'Mivel a törvényes hadviselés gyakorlatilag nem más mint a dzsihád, és mivel ennek az a célja, hogy [biztosítsa] a vallás az egyedül Istené és Isten szava mindenek felett van, ezért minden muszlimnak [kötelessége] hogy kűzdjön azok ellen akik ennek az útjában állnak." (Since lawful warfare is essentially jihad and since its aim is that the religion is God's entirely and God's word is uppermost, therefore according to all Muslims, those who stand in the way of this aim must be fought.)

A dzsihádot tökéletesen kiegészítette a meghódított népek rettenetes sorsa, elsősorban a kereszények és a zsidók, akik nem voltak hajlandóak felvenni a mohamedán hitet. Ezeket "dhimmi-nek" hívták, és mindenféle korlátozásoknak tették ki őket (helyenként még ma is) azzal a céllal hogy nyilvánosan megalázzák őket, valamint hogy éreztessék velük a muszlim hódítóik felsőbbrendűségét. A Bostom könyvéből vett kivonatok alapján -- amik taglalják a muszlim hatalom alatt élő keresztény és zsidó kisebbségek történelmi részleteit, az iszlám jogi dokumentumokat a státusukkal kapcsolatban, valamint a dhimmik nehézségeit, amik jócskán elnyúltak egészen a 20. századba és még mindig léteznek helyenként -- itt az ideje, hogy véget vessünk a széles körben elterjedt hiedelemnek hogy az Iszlám toleráns a nem muszlimokkal kapcsolatban.

Bostom a bevezető esszéi után tovább szemlélteti az iszlám hódításokat kisérő mészárlásokat, fosztogatásokat, emberrablásokat, etnikai tisztogatásokat, pusztítást, valamint a helyi lakosságok rabigába döntését amik végigkisérték az Iszlám terjeszkedését Spanyolországtól Délkelet Ázsiáig. Mivel annyira oda vagyunk amiatt, hogy az európaiak rabszolgasorba kényszerítettek egy csomó afrikait, érdemes elgondolkozni hogy milyen méreteket öltött az iszlám rabszolga kereskedelem: a muszlimok megközelítőleg 17 millió afrikait (az európaiak 10 millió afrikai rabszolgát vettek) fogdostak össze, és utána arra kényszerítették őket hogy meneteljenek át a Szaharán az új tulajdonosaik földjére. Az úton ezerszámra haltak meg a rabszolgák. Ez a kereskedelem évszázadokon keresztül folytatódott még azután is, hogy az amerikaiak és európaiak felhagytak a rabszolga kereskedelemmel: Szaúd Arábiában csak 1962-ben törölték el a rabszolgaságot, és Szudánban és Mauritániában még mindig létezik a rabszolgaság. És ne felejtsük el az európaiak millióit akiket a muszlim kalózok a Földközi tengeren raboltak el és kényszerítettek rabszolgasorsba, vagy a négerekről akiket kegyetlenül kiheréltek hogy eunuchok legyenek és a háremeket őrizzék valamint hogy a kormányt szolgálják, vagy a feltétezhetően milliónyi balkáni keresztény kisfiúkról akiket elragadtak a szüleiktől, erőszakkal iszlámosították őket, és arra kényszerítették őket hogy az Ottomán birodalmat szolgálják [ezek voltak a janicsárok. -- A fordító]

Végezetül Bostom muszlim és európai történészektől vett kivonatok sorozatával zárja le az áttekintését, továbbá modern dzsihádisták és terroristák kijelentéseivel, amik megegyeznek a történészek által mondottakkal. Figyelembe véve az arab világ Izrael ellenes támadásaival kapcsolatos torzításokat, különösen fontos, hogy tisztában legyünk azokkal a megjegyzésekkel, amiket muzulmán tudósok és jogászok tettek egy konferencián, amit 1968-ban tartottak, miután Izrael porig alázta az arab világot a hat napos háborúban: Bostom szerint a "gyakran ismételt deklarációk értelmezték a dzsihád háború klasszikus iszlám doktrínáját, és a harcias energiájukat Izrael elpusztítására összpontosították." ("Repeated declarations," Bostom summarizes, "expounded the classical Islamic doctrine of jihad war, focusing its bellicose energy on the destruction of Israel.") Bostom bőkezűen idéz. Nézzük meg hogy mit mondott Abdullah Ghoshah, Jordánia főbírója (Chief Judge): "'A dzsihád azért van törvényesítve, hogy az Iszlám terjesztésének az egyik eszköze legyen. Ebből következően a nem muszlimoknak el kellene fogadniuk az Iszlámot akár önkéntesen ... vagy háború és dzsihád útján. ... A muszlimok és ellenfeleik közötti kapcsolatnak a háború az alapja.'" Hasonlókeppen Libanon Muftija az Izrael elleni kűzdelmet kimondottan dzsihádként jellemezte: "'Nem hisszük hogy a határozat [Allah határozata Palesztínával kapcsolatban] felmenti akármelyik muszlimot vagy arabot a dzsihád (szent háború) kötelezettsége alól, mivelhogy ez már az arabok és muzulmánok kötelessége, hogy felszabadítsák a földet, megmentsék a becsületet, megbosszulják az [elveszett] méltóságot, [és hogy] visszaszerezzék az Aksa Mecsetet (Aksa Mosque) [Jeruzsálemben] ... a cionisták kezeiből.'" Nem lehet nem észrevenni hogy egy szót sem szólnak a palesztínok nemzeti vágyakozásairól.

Miután lerakta a dzsihád általános elméleti és történelmi alapjait, Bostom ellátja az olvasót az elemzésének mind az elsődleges és másodlagos forrásaival. Miután kilistázta a Koránból és a hadith-okból a dzsiháddal kapcsolatos verseket, a szerző kivonatokat közöl 14 évszázad iszlám fejtegetéseiből, amik nyíltan kitárgyalják hogy az iszlám hit feljogosít az imperialista hódításokra. Bostom gyüjteményében van néhány meglepő dolog amiben a kommentátorok megegyeznek:a dzsihád szükségességében, a meghódítottak rabszolgaságba vetésében és kifosztásában, valamint a megalázó kezelésben aminek a dhimmiket alá kell vetni. Ez a folyamatosság átnyúlik a 20. századba, amikoris a kommentátorok megindokolják a terrorizmust. Ayatollah Khomeini megjegyzései például nyíltan úgy definiálja a dzsihádot mint egy erőszakos konfliktust amit Isten rendelt el, mégpedig azért, hogy megmentse a világot. 1942-ben ezt írta: "De azok, akik tanulmányozták a dzsihádot, meg fogják érteni, hogy az Iszlám miért akarja meghódítani az egész világot. Minden ország amit az Iszlám meghódított vagy meg fog hódítani a jövőben az örök megváltásban fog részesülni." Vagy ahogy az Ayatollah 1979-ben mondta, "Az Iszlám vérrel növekszik." (Islam grew with blood.)

Khomeini hagyományos értelmezése szerint dzsihád isteni sugallaton (divine) alapul, és az a célja, hogy a világra erőszakkal rákényszerítsék az Iszlámot. Ez az értelmezés megegyezik az iszlám fundamentalizmus legjelentősebb elméleti tudósának, Sayyid Qutb (meghalt: 1066) írásaival. Qutb a 8. századbeli írót, Ibn Qayyim-et idézi: "Ez a legális kifejezés (legal formulation) [ami a muszlimok és más csoportok kapcsolatával foglalkozik] azon az elven alapszik, hogy az Iszlám -- ami nem más mint behódolás Istennek -- az egy univerzális üzenet amit az egész világnak el kellene fogadnia és belenyugodnia. Semmiféle politikai vagy materiális hatalomnak sem lenne szabad akadályozni az Iszlám igéjét." És ha egy ilyesféle "akadály" létezik, akkor az Iszlámnak "nincs más választása mint az akadály erőszakos elmozdítása." Innentől fogva a kűzdelem az iszlám és a nem iszlám világ között "nem ideiglenes, hanem örök." A nem iszlám társadalmak csak úgy tudnak együtt létezni az iszlámmal, ha "alávetik magukat az [Iszlám] fennhatóságának, mégpedig úgy, hogy fizetik a Jizyah adót**, ami garantálja hogy megnyitották az ajtaikat az Iszlám előtt, és hogy nem fognak semmiféle állami akadályt gördíteni elé."

Ez a dzsihád természetével kapcsolatos több évszázados folyamatos megértés teljesen nyilvánvalóvá válik Bostom könyvének a következő részében, ahol a szerző modern írók kivonatainak és esszéinek a sorozatát adja közre: Bassam Tibi "Háború és Béke az Iszlámban" különösen figyelemre méltó. Az azzal kapcsolatos megjegyzései, hogy az Iszlám adoptálja a nemzetközi törvényeken alapuló nemzetek közötti kapcsolatok modern modelljét, igencsak kijózanítóak: Habár az iszlám államok elismerik az államok közötti kapcsolatokkal foglalkozó nemzetközi törvények jogerejét, a háborúval és békével kapcsolatos iszlám doktrína továbbra is a világ dar-al-Islam [az Iszlám Háza] valamint dar al-Harb [a Háború Háza] felosztásán alapul.** Az isteni sugallaton alapuló iszlám törvényt, ami definiál egy adott közösséget a nemzetközi társadalomban, még mindig fontosabbnak tartják mint azokat amiken a modern nemzetközi társadalom alapul.

Ugyanilyen sokat elmondanak a muszlim hódításokról szóló beszámolók, amikből megtudhatjuk hogy milyen iszonyatos árat kellett azoknak fizetniük, akik Allah hadseregeinek az útjában álltak. A könyvben az olvasó találhat mind modern történelmi leírásokat mind kivonatokat korabeli beszámolókból, valamint ábrákat és színes térképeket amik részletezik az iszlám hódításokat. Ez az anyag rendkívűli fontossággal bír, mivel a mai korban állandóan csak a keresztes hadjáratok és a gyarmatosítók bűneiről hallunk, de ugyanakkor nagyon kevés információ emlékeztet bennünket arra hogy milyen véres és pusztító folyamat volt amikor a görög-római, izraeli (judaic), keresztény, hindu, és buddhista földek évszázadokon keresztül valami másnak az uralma alatt álltak.

Mindegyik tanulmány sokatmondó, de ugyanakkor párat érdemes különösen kiemelni. A nagyszerű francia történésznek, C. E. Dufourcq-nak a leírását a razziáról -- az iszlám katonák tapogatódzó portyázásai, ahol rabszolgákat gyüjtenek valamint fosztogatnak azért hogy megállapítsák hogy egy adott területet érdemes-e totálisan meghódítani -- mindenkinek el kellene olvasnia aki megunta az állandó 'a nyugat elpusztítja a "béke vallását"' szajkózást. Évszázadokon keresztül dél Franciaország, Spanyolország, valamint Olaszország városait kirabolták, szétverték, és a lakosságot rabszolgasorba hajtották; a templomokat különösképpen támadták, mivel értékes tárgyak voltak bennük. Ezeknek a fosztogató hadjáratoknak az egyik célja a lakosok terrorizálása volt: vagy nem állnának ellent, tehát felpuhulnak és utána könnyebb lesz meghódítani őket, vagy pedig váltságdíjat fizetnének, hogy elkerüljék a további pusztításokat. A 17. századi muszlim történész, al-Maqqari, nyíltan kifejezi a terror célját: "Allah úgy megfélemlítette a hitetleneket, hogy nem mertek harcba szállni a hódítóikkal; a békéért könyörögtek." Nem lehet nem észrevenni hogy a modern európaiak megpróbálják lekenyerezni a mai dzsihádistákat. Ennek az az oka, hogy félnek a terroristáktól, akik eddig még meg sem közelítik az elmúlt évszázadok hadjáratainak a pusztítását.

Azok a nyugatiak, akik keveset tudnak India történelméről, érdemes megismerkedni K. S. Lai munkásságával, ami az India elleni 1000 éves muszlim invázióval foglalkozik, és megadja a hátteret a mai problémákra, mint pl. Kashmír státuszára. Hasonlóképpen a többi iszlám invázióhoz, az indiai hadjáratokat mészárlások, fosztogatások, depopuláció, a nők és a gyermekek rabszogasorba kényszerítése, valamint a templomok és bálványok elpusztítása kisérte. Az ilyen hőstetteket pozitívumként fogják fel (celebrate) a mohamedán történészek, mint ahogy ezt a Thanesar elleni támadás leírásából is láthatjuk: "A hitetlenek vére olyan bőségesen folyt, hogy a patak elszineződött, és az emberek nem tudtak inni a vizéből." Ez az aggresszió a törökök alatt is folytatódott. És mint a korábbi támadók, ezeket a brutális háborúkat is az isteni sugallaton alapuló dzsiháddal indokolták: a Mughal dinasztiát alapító Babur emlékirataiban a "dzsihád leírásában tucatjával vannak a Koránból vett idézetek, amik azt bizonyítják (show) hogy Babur . . . a Korán és a Hadith-ok szakértője volt, és nem egy egyszerű világi katona."

A The Legacy of Jihad kivonatai alapján nyilvánvalóvá válik, hogy az Iszlám terjeszkedését mi kisérte. Dimitar Angelov így írja le a török támadások alatt lévő Kis Ázsiát és Balkánt: "Egész városok romba döntése, a mészárlások, deportációk, és a lakosok ezreinek rabszolgaságba való kényszerítése -- más szavakkal, az ország termelkőképességének az általános és maradandó hanyatlása." Sajnos ezt a történelmet, amikor a muzulmán országok mai konfliktusait elemzik, ki szokták hagyni. Helyette tömkelegével hallunk a nyugati bűnökről, amik feltételezhetően megmagyarázzák, és megindokolják az iszlám terrorista támadásokat. Például rendszeresen hallunk a "megszállt Ciszjordániáról", ami megakadályozza az Izrael és az arab szomszédai közötti békét. De Júdeát és Szamáriát, ősi zsidó területeket, az iszlám hadseregek meghódították és megszállták, és a helyi zsidó és keresztény lakosságot arra kényszerítették, hogy mgalázó és elnyomott körülmények között éljenek. Egyszerűen nem tudom megérteni hogy miért kellene egy népnek visszaadnia egy földet amit egy védekező háborúban foglaltak el és amit az őseik évszázadokon keresztül birtokoltak, egy olyan népnek, akik kezdeményezték a konfliktust, és akiknek az őseik hódítókként szállták meg a földet.

Ebben az értékes könyvben sok fontos kérdést tesz fel a szerző: képes-e az Iszlám arra hogy megreformálja magát, és hogy hátrahagyja a dzsihád ideológiáját? Át lehet-e a dzsihádot értelmezni egy belső szellemi kűzdelemmé, vagy védekező háborúvá, vagy egy olyan erőfeszítéssé, ami az Iszlámot békés úton próbálja terjeszteni, amit sok mentegetője manapság állít? A dzsihád doktrínáját már vagy egy évszázada próbálják átalakítani, de sajnos az erőfeszítések kevés sikerrel járnak, mivel a több évszázados ortodoxiáknak ellentmondanak. Clement Huart, habár ezt 1907-ben írta, még mindig a lényegbe vág: "Az Iszlám reformereinek lehet hogy igazuk van [hogy a dzsihád nem szent háború]. Lehet hogy Mohamed szándéka, amit a dzsihádról mondott, félre lett értelmezve vagy el lett ferdítve. De ez egy olyan kérdés, amibe talán jobb nem belemélyedni. Mivel akárhogyis nézzük is, hogy mi is a mohamedánizmus ma és mi volt régen -- vagyis, amit az ortodox Mohamedánizmus tanít a dzsiháddal kapcsolatban, a doktrínájának az alapjai a Korán bizonyos részeiben vannak, ami beszél a dzsihádról. Mert amíg az újabb koncepciók, hogy mit tanít a Korán a hívőknek a hitetlenekkel kapcsolatban, jobban el nem terjednek és megváltoztatják a muszlimok hitét és álláspontját, a régebbi és ortodox álláspontot kell a hitetleneknek számításba venniük, mint a muzulmán tanításokat és cselekedetek irányelveit." [Ezt 100 évvel ezelőtt írták, és mai szemmel nézve igencsak nehézkes stílus. -- A fordító] A dzsihád terrorizmus széleskörű támogatása az iszlám népek körében azt bizonyítja, hogy Huart megjegyzései ma is ugyanolyan igazak mint 1907-ben voltak. Ebből következőleg nem az iszlámisták, hanem a reformerek és az ún. "mérsékeltek" torzítják el az Iszlámot.

Mivel az Iszlám tanulmányozása az akadémiai berkekben olyannyira politizálva van, ezért az olyan emberekre mint Andrew Bostomra kell támaszkodnunk, akik lehetővé teszik hogy lássuk az igazságokat, amikre szükségünk van ahhoz hogy megértsük az iszlám terrorizmus természetét. Időnként még a regények is hasznosabbak mint a romlott tanszékek: Alexandra Parix Arabel című izgalmas könyve ami komolyan veszi a dzsihádisták hagyományos szellemi indítékait, arról szól, hogy a bio-terrorizmus hogy ütheti fel a fejét Amerikában; Paris könyve kb. úgy viszonyul a terrorizmus elleni háborúhoz, ahogy Raspail könyve, Camp of the Saints (A Szentek Tábora) viszonyul Európa bevándorlási öngyilkosságához.

Ha az a szándékunk hogy felülkerekedjünk az iszlám dzsihád elleni háborúban, akkor tisztában kell lennünk a történelmi tényekkel valamint meg kell értenünk hogy mi hajtja az ellenségeinket, és nem pedig a saját materialista szemüvegünkön keresztül kell nézni őket. Andrew Bostom The Legacy of Jihad című könyve pontosan ezt csinálja.

A fordító által hozzáadott magyar megjegyzések


A fordító lábjegyzetei

hadith
A Próféta szavain vagy tettein alapuló hagyományok
 
Jizyah
A mohamedán országokban élő nem muzulmánok által fizetett adó, ami által 'védettek' lesznek. Már kiment a divatból, de olvasataim alapján még mindig létezik helyenként.
 
dar-al-islam
Az Iszlám a világot két részre osztja fel: Dar al-Islam ("Az Iszlám Háza/Világa" -- a muszlim országok) és a Dar el-Harb ("A Háború Háza/Világa)
 

 
 
 
 
 
 

További infó