Nyitólap

Klíma | Európa | Közel-Kelet | Egyéb | Társadalom | ENSZ | Amerika | Linkek

Összegzés: Milyen változások zajlanak le egy társadalomban a jóléti rendszernek köszönhetően? Negativok.

Egy bevándorló története

Szerző: Nima Sanandaji

2005 Június 17


Az Édesanyámmal és a fivéremmel 1989-ben érkeztünk meg Svédországba. Iráni menekültek vagyunk, és az érkezésünk óta valamilyen módon mindig az állami szolgáltatásokból és támogatásokból éltünk. Egy bizonyos szemszögből nézve úgy érzem, hogy emiatt sokkal jobban értem a svéd jóléti rendszert, mint az etnikai svédek.

A családom Svédországban egy olyan politikai rendszerrel került kapcsolatba, ami nagyon furcsának tünt. Akárhogy is néztük, a határokat nem őrizték különösebben, mivel a csempész úgy vitt minket Berlinből Stockholmba, hogy közben egy állami hivatalnokkal sem találkoztunk. Úgy nézett ki, hogy az (ember) csempészet kevés veszéllyel járt. A sofőr pedig azzal dicsekedett, hogy az emberek ezreit csempészte be az országba.

Néhány barátunk még korábban vándorolt be Svédországba, és eleinte az ő lakásukban tartózkodtunk két napig, mielőtt feladtuk magunkat a svéd hatóságoknak. A rendőrséggel való találkozásunk után azon elmélkedtünk, hogy miféle országba is érkeztünk. A töprengésünknek az volt az oka, hogy az iráni tolmács titokban segítséget nyújtott, hogy miképpen kell cselekedni, hogy megkaphassuk a letelepedési engedélyt (permanent residence permit). Alapjában véve azt kellett állítanunk, hogy az édesanyám politikai menekült, akit az Iránba való visszatérés esetén meghurcolnának, és bebörtönöznének. A tolmács azt is közölte velünk, hogy Svédország egy olyan ország, ahol az ember, ha nem dolgozik, minden hónapban egy csekket kap az államtól. Elmagyarázta még, hogy semmi ok nincs arra, hogy az ember munkába álljon. Hogy képes egy ország úgy működni, ha az embereket azért fizetik, hogy ne dolgozzanak?

A bevándorlási státuszunk megállapítása nem volt sürgős. A bevándorlással foglalkozó hivatalok először egy stockholmi hotelbe küldtek bennünket. Stockholm utcái nem voltak úgy tele mint Teherán utcái, és nem volt szmog, valamint sor az élelmiszer boltok előtt. Svédország egy kellemes országnak tünt, és sokkal modernebbnek és szabadabbnak, mint Irán. Hamarosan elküldtek bennünket egy Visby - Gotland sziget legnagyobb városa - melletti menekült táborba. A táborban különálló házikók (lodge) voltak, amit eredetileg túristáknak építettek, akik a meleg nyári hónapok alatt Gotlandon akartak megmártózni a tengerben. Sajnos mi Októberben érkeztünk meg. Nemcsak hogy a tél sokkal hidegebb volt mint Iránban, hanem ráadásul majdnem hét hónapig tartott, amíg a táborban laktunk.

Érdekes volt Gotlandon élni. Még Iránban a bátyámmal hetente hat napot töltöttünk el az iskolában, és mindennap kb. két órát töltöttünk el a házifeladatokkal. A szabadidőnkből rengeteg időt töltöttünk el a helyi könyvtárban. Az apám teljes állásban dolgozott, az anyám pedig először ovónőként, majd igazgató helyettesként (vice president) dolgozott az óvodában, ahová a bátyámmal jártunk. Később háziasszony lett. A menekülttáborban senki sem csinált semmit sem. Senki sem tanult meg svédül. Senki sem integrálódott be a svéd társadalomba, és senkinek sem volt szabad munkába lépni. Az erős munkamorál, amit otthonról hoztunk, szép lassan elsorvadt, és hozzászoktunk a tényhez, hogy a támogatási rendszer felelt a jólétünkért.

A táborból sokan elkezdtek lopkodni a közeli boltokból. Emlékszem egy nőre a házból, aki annyit lopott az élelmiszerboltból amennyit csak tudott, és mindent a fiának a hátizsákjába tömött. Nem számított, ha elkapták. A svéd büntetések gyakorlatilag nullának számítottak az irániakhoz képest. És egyáltalán, a nőnek miféle hírnevet kellett megvédenie az új hazájában?

Mi sohasem követtünk el bűnt a táborban, de ugyanakkor hozzászoktunk a gondolathoz, hogy nem volt értelme a munkának. Az iráni bevándorlók között az a mítosz járt, hogy az államtól havonta kapott pénz a korábbi iráni sahtól kapott kölcsönből származott, vagy pedig az ENSZ-től. Akárhogy is nézzük, semmi okunk sem volt arra, hogy hálával gondoljunk a rendszerre, ami ellátott bennünket a pénzzel.

A második menekülttáborban is, ami a szárazföldön lévő Gävle városában van, az államtól kapott pénzen éltünk. Itt kb. egy tucatnyi lakást alakítottak át a menekültek lakóhelyévé. Gävléban további leckéket tanultunk társadalmi jólétről (social security): hogy lehet átverni az államot. Az itt élő emberek nagytöbbsége állami támogatásból élt, és már eléggé régóta éltek a svéd rendszerben, hogy kitalálják, hogy miképpen működik az egész.

A jóléti irodákban dolgozók abból indultak ki, hogy a támogatott embereknek nem volt felelősségérzetük. Ezenkívül felelősek voltak azért, hogy minden egyes személynek elegendő pénzzel rendelkezzen, hogy mindig megfelelő körülmények között élhessen. Ha azt mondtuk nekik, hogy a hónap elején elköltöttük az összes pénzünket és semmi sem maradt, akkor adtak pénzt. Ha azzal jöttünk elő, hogy a gyerek minden nap sírt egy új játékszerért, akkor segítettek. Ha azt állítottuk hogy a szomszéd ellopta az összes ruhánkat, segítettek.

Emlékszem, hogy az anyám állandóan zaklatta azt a személyt (social secretary), aki miértünk volt felelős. Anyám időmilliomos volt, miközben az illetőnek munkája volt, és tudta, hogy csak úgy tudta lerázni őt, ha készpénzt adott neki. Időnként ennél többet is ki lehet csikarni a rendszerből. A legjobb példa erre az volt, amikor az illető 30 ezer koronát (kb. 3000 euro) fizetett az anyámnak hogy lekicsinyítsék a gyomrát, pedig az anyám nem is volt különösebben túlsúlyos, és mindössze három kilót fogyott a műtétnek köszönhetően.

Nem mondom hogy mindenki megpróbálta átverni a rendszert, de sokat elmond a tény, hogy a jóléti alkalmazott [még mindig ez social secretary... Mi ez magyarul?. -- A fordító] azért adott anyámnak több pénzt pár hónapon keresztül, mert örült neki, hogy a mi családunk nem próbálta olyan gyakran megjátszani a jóléti rendszert mint mások.

A társadalmi juttatásoktól való függésünk még azután is folytatódott miután megkaptuk a végleges letelepedési engedélyt, és végül a svéd állampolgárságot. Habár az édesanyámnak több munkája is volt, arra a következtetésre jutottunk, hogy ez nem igazán javított a család anyagi helyzetén. Egy alacsony fizetésű munka mindössze párezer koronát jelentett minden egyes hónapban. De a bevétel nem minden. Amikor az édesanyám nem dolgozott, akkor jobban tudott ránk ügyelni. Ezenkívül úgy is tudott spórolni, hogy átment a város másik végébe, hogy ott vegye meg a legolcsóbb élelmiszert, és jobban megérte ha mindennap otthon ettünk. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a jóléti rendszertől rendszerint több pénzt kaptunk, mint amennyit kellett volna. Ez nem azért történt így mert csaltunk, hanem azért, mert a társadalom biztosításnak dolgozók nagyvonalúak és segítőkészek akartak lenni. A 16 év alatt amióta itt élünk, az anyám mindent összevetve kevesebb mint egy évet dolgozott.

A felnövekedésem alatt arra a következtetésre jutottam, hogy a svéd jóléti rendszer nem ösztökélt arra, hogy dolgozzak, vagy pedig hogy tanuljak. A Munkakutató Intézet (Institute for Labour Policies) szerint egy három éves egyetemi oktatással rendelkező ember mindössze 5%-kal keres többet, mint egy iskolázatlan ember. A legtöbb svéd családnak magasabb lenne a bevétele, ha az állami támogatásokon élnének, és ezenkívül még a feketepiacon keresnének még valamennyit.

Hosszú időn keresztül, Svédország erős munkamorálja gátolta meg az embereket, hogy kihasználják a rendszert. De minden jel arra mutat, hogy ez változik. A svéd munkamorál dramatikusan lecsökkent. Egyre több ember találja ki, hogy miképpen lehet a munka helyett az állami juttatásokból megélni. A munkaképes lakosság 25-30%-a nem dolgozik. 1997 és 2003 között a betegszabadságon lévő emberek száma 200 ezerrel növekedett, ami egy igencsak meredek szám egy olyan kis országnak, mint Svédország. [Svédország lakosság kevéssel 9 millió felett van. Forrás. -- A fordító]

Ezidő alatt nem volt semmiféle járvány ami végigsöpört volna az országon, hanem az emberek hozzáállása változott meg. Manapság a svéd alkalmazottak 62%-a azt hiszi, hogy a betegszabadság kivétele még akkor is elfogadható, ha a betegség nem gátolja meg az embert a munkában. Ez a hozzáállás valószínűleg nem más, mint a svéd rendszer etikájához való alkalmazkodás. Mit lehet elvárni egy olyan országban, ahol a nők 90%-a kevesebb pénzzel rendelkezne, ha a betegszabadságból visszammenének dolgozni?

Az európai jóléti rendszer azért működött, mivel az emberek erős munkamorállal rendelkeztek, és nem voltak hajlandók kihasználni a rendszert. De ez a munkamorál egy olyan társadalomnak volt a szülötte, ahol az embernek meg kellett dolgoznia a saját maga valamint a családja a megélhetéséért. Ahogy az emberek hozzáviszonyulnak a mai politikai rendszerhez, úgy tűnik el a személyi felelősség. Pontosan ez történt a bevándorlók jelentős részével, akik a társadalmi jóléti rendszertől függenek. Mi fog történni, ha a lakosság többi része is alkalmazkodni fog a rendszerhez?

A szerző a Captusnak, egy piac-barát szervezetnek az elnöke, és a Captus Journal (www.captus.nu) szerkesztője.

A fordító által hozzáadott magyar megjegyzések


Véleményem szerint minden rendszernek (jó példa erre a jóléti társadalmi rendszer) két kérdést kell megválaszolnia:
Képes-e a rendszer kitermelni a fennmaradásához szükséges erőforrásokat? Ha igen, akkor nincs probléma, a rendszer életképes. (Ez egyáltalán nem jelenti azt hogy a rendszer humánus, vagy igazságos, vagy tisztességes.)
Ha nem képes ezeket az erőforrásokat előteremteni, akkor milyen változásokat fog kikényszeríteni a környezetéből, vagyis, vissza lehet-e térni az eredeti állapothoz?
A cikkben leírtak alapján a jóléti társadalom nem képes kitermelni a fennmaradásához szükséges erőforrásokat, mivel az embereknek a munkához való hozzáállásában, valamint a felelősséggel kapcsolatban, negatív változások következnek be. De pontosan ezek miatt nem is lehet visszamenni az eredeti állapothoz, mivel a népesség elveszítette a munkamorált. Röviden a jóléti társadalom csak 1-2 nemzedéken át működik, amíg a régi hozzáállás létezik. Amint ez elvész, jobb nem is belegondolni, hogy mi fog utána következni.

 
 
 
 
 
 

További infó